Kozák Vanessza interjúja

„Vannak kötelékek, amelyeket a vér ír, és vannak, amelyeket a végzet szül.” – olvasható Böbke Lucas Vérörökség című regényének borítóján. A kötet számos olyan kérdést feszeget, amely minden olvasót érinthet: mennyiben határozza meg életünket a származásunk, a családi hátterünk vagy éppen a múltunk? Megtagadható-e az örökség, amelybe beleszülettünk? Létezik-e valódi szabad akarat, ha a családunk és a környezetünk már jóval előttünk kijelölte az utat? A Vérörökség nem csupán egy maffiatörténet, hanem egy regény az identitásról, a családi kötelékekről és az önrendelkezésről. Milyen árat fizet az, aki szembefordul a saját vérével, és megpróbál kitörni abból a világból, amelyet mások szántak neki? A szerzővel a történet születéséről, a családi örökség súlyáról és a szabad akarat kérdéséről beszélgettünk.

„Mi van akkor, ha a vér nem áldás, hanem ítélet?”

Kozák Vanessza: Hogyan született meg a Vérörökség alapgondolata? Mi inspirálta azt a központi konfliktust, hogy valaki ki akar törni egy maffiacsalád örökségéből, és szembe mer szállni a saját vérével?

Böbke Lucas: Az egész alapötlet nem egy nagy villanás volt, inkább egy nyomás, ami évek alatt gyűlt össze bennem. A kérdés mindig ugyanoda futott ki: mi van akkor, ha a vér nem áldás, hanem ítélet? A maffia világa csak felerősíti ezt. Ott nem kérdeznek, csak örökítenek. Én pedig arra voltam kíváncsi, mi történik azzal, aki nem kér az örökségből.

„Az ember sokáig hazudik magának, aztán egyszer elfárad”

Kozák Vanessza: Mit gondolsz, milyen belső erő vagy esemény szükséges ahhoz, hogy valaki elhatározza: nem azt az utat fogja járni, amelyet a családja kijelölt számára?

Böbke Lucas: Nem egyetlen pillanat kell hozzá. Az ember sokáig hazudik magának, aztán egyszer elfárad. Azt mondja: elég. Nem mindig hangosan, inkább belül. Van, amikor egy veszteség, van, amikor csak az undor a saját életétől. De a lényeg ugyanaz: nem akarja továbbvinni azt, ami rá lett erőltetve.

„A legnehezebb mindig az, amikor egyedül maradsz a döntéssel”

Kozák Vanessza: Mi adhat elég erőt és kitartást egy ilyen döntés után? Mi segíthet akkor, amikor a múlt és a családi kötelékek visszahúzzák az embert?

Böbke Lucas: Erő? Az ritka. Inkább makacsság. Meg valami, amit nem tudok másképp mondani: belső düh. És kell valami, ami kifelé húzza az embert a sötétből. Egy ember, egy cél, bármi, ami több, mint a múltja. De a legnehezebb mindig az, amikor egyedül maradsz a döntéssel.

A történetek és az emberek nyomában

Kozák Vanessza: Írás közben honnan merítettél ihletet? Csak úgy adta magát a történet? Esetleg merültek fel benned is kérdések a családi örökség és a származás témájával kapcsolatban?

Böbke Lucas: Nem egy forrásból jött. Inkább figyelésből. Arcokból, történetekből, hallott mondatokból. Olyan emberekből, akik benne élnek valamiben, amiből nincs könnyű kijárat. Írás közben néha én sem tudtam, mi lesz a következő lépés. A szereplők nem mindig engedelmeskedtek.

Kozák Vanessza: Ahogy egyre mélyebben foglalkoztál a témával, merültek fel benned olyan kérdések, amelyekre te magad sem tudtad előre a választ?

Böbke Lucas: Igen. Folyamatosan. Például, hogy van-e megbocsátás ott, ahol a vér nem tisztul. Vagy hogy egy ember meddig maradhat „jó”, ha közben rossz rendszerben él. Ezekre nem volt előre válasz. A történet közben születtek meg.

Szabadság vagy örökség?

Kozák Vanessza: Milyen gondolatok foglalkoztattak a regény írása közben a családi örökség és az egyéni szabadság kapcsolatáról?

Böbke Lucas: Az, hogy az ember nem tudja levágni magáról azt, ahonnan jött. De nem is kell mindent cipelni. A kérdés az volt bennem: mi az, amit viszel, és mi az, amit ott hagysz vérben, múltban, utcákban. A szabadság nem tiszta állapot. Inkább harc.

Kozák Vanessza: Szerinted valóban ki lehet törni egy olyan családból, amelynek múltját bűn, erőszak vagy sötét titkok határozzák meg? Vagy az ember mindig magával hordozza a gyökereit?

Böbke Lucas: Ki lehet törni, de nem sértetlenül. A múlt nem enged el csak úgy. Akkor sem, ha már nem vagy benne. A kérdés inkább az, hogy ki tudsz-e lépni úgy, hogy közben nem visz vissza magához.

Mi ad erőt a változáshoz?

 Kozák Vanessza: Mi lehet a legerősebb motiváció arra, hogy valaki maga mögött hagyja a rossz családi mintákat?

Böbke Lucas: A legerősebb ok mindig az, amikor már látod, mi lesz belőled, ha maradsz. Nem idealizmus. Inkább félelem. Vagy undor. És néha egy ember, aki miatt hirtelen fontos lesz, hogy ne ugyanaz legyél, mint amit otthon láttál.

Kozák Vanessza: Hogyan születhet meg egy emberben a felismerés, hogy nem akarja továbbvinni azt az örökséget, amelybe beleszületett?

Böbke Lucas: Nem egyik pillanatról a másikra. Ez lassú repedés. Egy rossz döntés, aztán még egy. Aztán egyszer csak nem férsz bele többé abba, amit rád akarnak húzni. És amikor kimondod, az már csak lezárás, nem kezdet.

Ki írja a sorsunkat?

Kozák Vanessza: Véleményed szerint mi határozza meg jobban egy ember sorsát: a családi háttér, amelyből érkezik, vagy azok a környezeti hatások és döntések, amelyekkel élete során találkozik?

Böbke Lucas: A háttér sokat számít. De nem dönt el mindent. Inkább az számít, meddig vagy hajlandó benne maradni. Mert mindig van pillanat, amikor már tudod, hogy rossz irányban mész. Onnantól te döntesz, nem a család.

„Nem az számít, hova születtél”

Kozák Vanessza: Mit szerettél volna leginkább megmutatni az olvasóknak a Vérörökség történetén keresztül? Ha egyetlen gondolatban kellene összefoglalnod a regény üzenetét, mi lenne az?

Böbke Lucas: Azt akartam megmutatni, hogy a vér nem parancs. De ára van annak, ha valaki nem követi. Röviden: nem az számít, hova születtél, hanem hogy képes vagy-e szembemenni azzal, ami ott vár rád.