Jánossy Zsuzsanna cikke

Az Éjszaka Lisszabonban Erich Maria Remarque 1963-ban írt regénye, s egyben utolsó műve is. A regény két német emigráns beszélgetése, akik a háborúzó, nacionalizmustól túlfűtött Európából, és a Gestapótól menekülve kalandosan eljutnak Portugáliába, hogy onnan tovább hajózzanak Amerikába.

Találkozásuk sorsszerű, mert az utolsó hajó indulása előtt egy nappal találkoznak Lisszabonban. Az egyiknek, Schwarznak hajójegyei és vízuma is van, miközben a másik a vágyain kívül sem pénzzel, sem kapcsolatokkal nem rendelkezik. Schwarz felajánlja, hogy átadja a jegyeket és a vízumokat újdonsült ismerősének, ha az reggelig meghallgatja a történetét. 

A két szereplővel végigjárjuk mi is Lisszabon utcáit és kocsmáit, miközben megismerkedünk Schwarz szerelmi történetével, amelyet sem a Gestapo, sem a francia koncentrációs táborok szörnyűségei nem tudták szétszakítani.  

Ebben a műben is képet kapunk a hivatalos szervek bűnös szűklátókörűségéről és a menekülők végtelen leleményéről, ahogy a kontinenst újra és újra körbeutazva kihasználnak minden trükköt és lehetőséget, hogy egyik napról a másikra életben maradjanak. Schwarz belefárad a menekülésbe, lemond a szabadságot jelentő dokumentumairól, cserében azt kéri, hogy története, emléke valaki másban tovább éljen ő pedig új életet alakítson ki magának. Reggel, a szükséges papírcsere után, az egyik emigráns feleségével Amerikába, a másik a francia idegenlégióba távozik.

A népszerű, sok millió példányban olvasott író regénye és életműve nagy, izgalmas és tanulságos témáját bontja ki: a háborúét és az emigrációét. Ebben a Remarque-regényben is annyi a feszültség, mint a világszerte sikeres többiben. Újra rálelünk a háborús helyzet könyörtelen, gyötrelmes körülményeire, a hányattatott sorsú menekülésben lévő, rejtőzködő szereplőkkel, érzelmekkel, szerelemmel, a halállal. 

A regény végén felmerül egy kérdés, a válasz elgondolkodtató:  „És mi az, ami csakugyan a miénk? Minek az a sok hűhó olyasmikért, amiket a legjobb esetben is csak kölcsön kapunk egy időre, és minek az a sok fecsegés arról, hogy valami többé vagy kevésbé a miénk, mikor a csalóka szó, hogy “miénk”, csak annyit jelent, hogy a levegőt öleljük magunkhoz.” Nekünk olvasóknak és a beszélgetés tanúinak lehetőségünk van saját tapasztalataink szerint értelmezni és értékelni a történetet. Minden mulandó.