Kovácsné Ládi Zsuzsa interjúja

„Öt perc alatt bárki kiadhat egy könyvet, de eladni… na, az a nagy művészet.” A Könyvhét apropóján Vidi Ritával, a RitART Academy vezetőjével ültünk le beszélgetni, aki nem fél kimondani a mai magyar könyvpiac húsbavágó igazságait. Kiadói csapdák, a szabadság ára, mesterséges intelligencia az alkotásban, és az a bizonyos „5 perces” e-könyv kiadás. Ha valaha megfordult a fejedben, hogy írásra adod a fejed, ezt az interjút kötelező elolvasnod, mielőtt bármit aláírnál!

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Íróként, valamint a RitART Academy vezetőjeként mit gondolsz a mai magyar  könyvkiadásról? Milyen lehetőségei vannak egy egyszeri szegény legénynek, ha írásra adja a fejét?

Vidi Rita: Azt érzékelem, hogy ebben nem történt nagy előrelépés az elmúlt tizenpár évben: kiadókhoz bekerülni íróként persze fontos presztízskérdés és marketingerő lehet (jó esetben), de közben még mindig a lehetetlen küldetéssel határos. Egy író elektronikus kiadásban öt (5) perc alatt ki tudja adni a saját művét, a magánkiadás “intézményét” alkalmazva. Pdf-be, epub vagy mobi formátumba konvertálva – a Calibre programmal ez kettő perc –, az Országos Széchenyi Könyvtártól emailben ISBN számot kérve – ez három perc – készen is van a kiadás folyamata. Tehát bárki, aki szeretne kiadni egy könyvet, 5 kőkemény perc alatt megteheti. Ehhez nincs szükség sem kiadóra, sem beruházásra. A könyv szellemi termék, és nem attól válik minőségivé, hogy papíron is létezik, hanem attól, hogy eljut az olvasókhoz, és ők olvassák is. Ez a lehetőség, hogy hivatalosan, mégis költséghatékony formában eljusson az olvasókhoz, mindenki számára adott Magyarországon.

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Az ötperces kiadás remekül hangzik.  A marketing már keményebb dió. Mit javasolnál egy kezdő, szárnyait bontogató írónak? Hogyan induljon el, ha már van egy “kész” kézirata?

Vidi Rita: A kiadást tekintik nagyon sokan a szinte megugorhatatlan feladatnak, pedig a kiadás, ahogy az előbb is felvázoltam, mindössze 5 perc. A marketing és általa az értékesítés a nagy feladat. A kiadók nemcsak azt vállalják, hogy kinyomtatják a kéziratokat és hagyományosan könyv formába szervezik, aminek van borítója, vannak lapjai és van papír- és nyomdaillata, hanem azt is, hogy értékesítik a könyvet. Ez úgy valósul meg a gyakorlatban általában – vegyük alapul példának, hogy egy nagy kiadó felkarol egy kezdő írót az első kéziratával –, hogy hosszas egyeztetések során elnyeri végső formáját a könyv, azt költséghatékony darabszámban kinyomtatják, majd eljuttatják a kiadóhoz közel álló, azzal szerződésben lévő boltokba, és ott felkerül a polcokra. A többi tízezer könyv mellé. És ezzel ki is merült a kiadói tevékenység: ott a könyv a polcokon, az már más kérdés, hogy honnan fognak erről az olvasók tudni. Persze ne legyek szigorú: szoktak a könyveknek még szervezni egyszeri (vagy akár turnészerű) bemutatót, író-olvasó találkozót is, és a boltok kirakataiba akár még plakát is kikerülhet. Mondjuk egy hétre. Míg meg nem érkezik a kiadó által kiadott következő könyv.

Mindezeket azért mondom el, hogy rámutassak a kezdő, de akár tapasztaltabb írók számára is, hogy kiadni gyakorlatilag egy rutinfeladat. Eladni, sok-sok éven keresztül eladni… Nos az a nagy művészet. A kiadók mindig az új címekben érdekeltek a leginkább, illetve a külföldön már eladásokat jól teljesítő könyvek kiadásában-forgalmazásában. A kezdő írók számára sokkal célravezetőbb, ha megtanulják önmagukat menedzselni, megtanulják, hogy hogyan is néz ki a kiadás, és ahhoz képest milyen hosszú távú munka a marketing és az értékesítés. Előbb-utóbb minden menő írónak saját kiadója lesz, saját marketing-, majd értékesítési menedzserrel. Mert máskülönben nem jut el a könyv az olvasókhoz, még a könyvhéten sem.

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Mit gondolsz a nagy kiadóknál való megjelenésről?

Vidi Rita: Azt hiszem, az előző válaszommal már megalapoztam a kezdő írókat sokszor sokkoló információkat: érdemes elkerülni a nagy kiadókat, mert ha sikerül is bejutni, a szerző pénzszerzéshez kapcsolódó jogai bizony csorbulni fognak. Bár nem írót fogok említeni, de Taylor Swift évekig küzdött azért, hogy visszaszerezze a saját dalainak kiadói jogait, mert konkrétan ki akarták semmizni. Az, ami ellen egy világsztár küzd évekig, az nehogy azt higgyük, hogy kicsiként, kezdőként nem vonatkozik ránk!

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Elérhetetlen álom egy elsőkönyvesnek? Járhatóbb út a magánkiadás? Vagy talán nem is kellene ragaszkodni a hagyományos megjelenéshez? Mi a legnagyobb tévhit, ami a kezdő írók fejében él a hagyományos kiadókkal kapcsolatban?

Vidi Rita: Nem elérhetetlen álom egy elsőkönyvesnek a kiadóhoz való bekerülés, csak szerintem rossz álom. A magánkiadás járhatóbb, és szabadabbá is tesz. Egy kreatív alkotó, egy művész, miért is akarná magát pórázra kötni egy kiadóhoz? Mert abban hisz, hogy majd sokakhoz eljut? Nem fog, hacsak egyéb más aspektusok miatt nem lesz kiemelt szerző a kiadónál. Az meg évente egy-egy embernek adatik meg, úgyhogy az még inkább elvetendő cél.

A megjelenés nem függ a kiadóktól: digitális verzióban percek alatt az olvasók elé lehet kerülni, a nyomtatásnál pedig működhet a kisszériás nyomtatás (zsebpénzből, konyhapénzből is akár), de az on-demand megoldás is, amikor a megrendelő kérésére kinyomtatnak egy darab könyvet. Ezek környezetkímélőbbek is.

Naponta problémázunk a klímaváltozás miatt, de a papírt meg ész nélkül használjuk, hogy a könyvek ott porosodjanak a raktárakban eldugva. A kezdő – de akár még a tapasztalt – írók fejében az él, hogy egyszer megírnak egy jó könyvet, a kiadó kiadja, és utána nekik semmi dolguk, majd jönnek a jogdíjak. Nos, vannak, akik a tündérmesék világában élnek – és ez jó dolog is egy írótól, ha képes fantáziálni 🙂 –, de ébredjünk fel: egy világokat létrehozó, karaktereket megformáló ember miért akarná, hogy profitorientált, cseppet sem az alkotásban érdekelt konglomerátumok uralkodjanak felette? Elnézést, ha rossz híreket hoztam a “Jaj de jó, majd kiadják a könyvemet!” gondolatmenet ellenében. Mindenkinek drukkolok, hogy kiadó felkarolja a művét, de eddig még mindenki jött hozzám visszaigazolni, hogy “Rita, igazad volt, kinyomtatták 2500 példányban a könyvemet, és eladtak belőle 20 darabot…” Én minden írónak azt javaslom, hogy gondolkodjon szabad emberként, és keresse a megoldásokat szintén szabad emberként, és ne láncolja magát egyetlen kiadóhoz sem. Kivéve persze akkor, ha sztárt csinálnak belőle. Akkor megfontolandó (de ilyet még nem láttam).

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Az on-demand megoldásokra nem is gondoltam, szuper ötlet! Nagyon sok mindennel foglalkozol, sok sikert értél el. Írsz, tanácsadó vagy, képzéseket tartasz, regényt adtál ki, gyakorlatilag létrehoztál egy saját kis birodalmat. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek? Mire vagy a legbüszkébb?

Vidi Rita: Mindenre nagyon büszke vagyok, de változó intenzitással. Így 52 évesen arra vagyok a legbüszkébb, hogy mindig nyitott maradt a gondolkodásom, és mindig hajlandó vagyok tanulni. Remélem, a következő 52 évben is tudom tartani ezt az irányt. 

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Visszatérve a Könyvhétre, mit gondolsz, könnyebb ma kiadni, mint 2020-ban, amikor az első regényed megjelent? Milyen tendenciákat látsz a piacon?

Vidi Rita: Mostanában nem elemeztem átfogóan a kiadói piacot, de az elmúlt 6-8 évben volt Magyarországon egy kellemetlen anomália is: az előző kormány érdekeltségébe tartozó cégek megpróbálták bekebelezni a legnagyobb hazai könyvkiadókat. Ez biztosan károsan hatott a modern korhoz felnőni még képtelen, magyar könyvkiadói piacra. Ez a jelenség torzította a piacot, de hála az égnek a magánkiadásba nem szólt bele. Én várok majd színesedést és némi felpörgést majd ezen a területen így a kormányváltás után, úgyhogy nem piaci, hanem társadalmi és kulturális változás tendenciáit jósolom a jövőre nézve, ami szerintem összességében jót fog tenni a teljes szektornak: olvasóknak, íróknak, kiadóknak és forgalmazóknak is. 

Kovácsné Ládi Zsuzsa: A piacot persze végső soron az olvasók diktálják. Mi a véleményed a mai olvasókról? Mi az, amit leginkább keresnek egy könyvben, és mi az, amitől (akár szakmai, akár történetvezetési szempontból) már a falra másznak?

Vidi Rita: Én nem látom, hogy bármitől is falra másznának. Egy olvasó ember agya legalább olyan rugalmas, mint egy íróé, így bármit képes befogadni, csak a szándék kell hozzá. És azt látom, hogy az olvasni szerető emberek szeretnek kísérletezni, nyitottak az új impulzusokra, amik akár a könyvhéten, akár internetes fórumokon, akár reklámokból érik el őket. Tehát maximális hódolatom – továbbra is – az olvasóknak! Viszont szerintem fogynak… Nyilván mindig vannak olyan területek, ahol felfokozott az érdeklődés, és oda vonzódnak az olvasók, és akár új olvasók is bekapcsolódnak egy-egy felkapottabb téma, könyv, vagy szerző kapcsán, de érzéseim szerint kevesebben olvasnak ma, mint mondjuk öt éve. Ez sok mindenre visszavezethető, de arról maximálisan meg vagyok győződve, hogy a shorts és reels videók nem szolgálják a kitartó fókuszálás fenntartásának már az igényét sem, miközben rontják is ezt a képességet. Oké, rólam tizensok éve tudható, hogy a közösségi média veszélyeire való figyelemfelhívás szinte a hobbim, de most már azért kutatások is vannak arról, hogy ezek mennyire képesek lebontani a meglévő kognitív képességeket is. Persze mindig bizakodó is vagyok: azért egy rendszeresen olvasó ember képességeit csak nehezebb lebontani! Úgyhogy olvasson mindenki tovább, az rugalmasan tartja az agyat!

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Mi a véleményed arról, hogy sokan már nem is veszik a fáradtságot, és azt mondják, hogy az AI majd megírja nekem a szöveget? Hol van a határ? Segítőtárs az AI az írói folyamatban, vagy a kreativitás halálát jelenti, ha valaki teljesen kiadja a kezéből a szövegírást?

Vidi Rita: Sokat gondolkodom ezen az AI dolgon, és mindig oda jutok, hogy egyszerűen nem tudok tőle félni. Egyrészt – talán erről már sokan és sokat beszéltek – a technológiai előretöréseknél mindig van egy széles körű félelem, hogy az adott újítás mennyire fogja majd nemcsak megváltoztatni a dolgokat, de mondjuk rontani az emberi képességeket és összességében az életminőséget is. És ahogy az előbb is kiemeltem, a rövid, gyorsan váltó videók, amikor soha, semmiben nem mélyedünk el, már mérhetően rontották a fókuszálás képességét, mert már a koncentrálás igényét is megszüntetik lassan. De az AI olyan, mint anno volt a számológép: “Elfelejt az emberiség számolni, ha lesznek számológépek…” Nos, nem felejtettünk el számolni, mert a számfogalom a fejünkben egy fontos kognitív lépcsőfok a magasabb szintű gondolkodás felé. Sorolhatnám a rengeteg technikai újítást az ipari forradalom óta, amik közül például az autó már több, mint száz éves, mégsem autózik még mindenki! Mindig minden újításnál ott a logikus félelem, hogy úgy változtat meg mindent, hogy aztán az már visszafordíthatatlan lesz. De emberként a legokosabb és legalkalmazkodóbb lények vagyunk a bolygón. Ezen az AI sem tud változtatni, mert az emberi evolúció folyamatosan zajlik. Az ilyen technológiai újítások képesek lehetnek az evolúciós ugrások támogatására. Én ilyesmire számítok az AI kapcsán is. Az, hogy az AI megírja a szöveget, az lehet, hogy végeredményben hasonlít egy emberi író által létrehozott műre, csak a leglényegesebb hiányzik belőle: az alkotás folyamata. Az áramlás. Az ihlet. És amit eközben emberként érezni vagyunk képesek. Én nem hinném, hogy az emberiség lemond a flow-ról, amiről Csíkszentmihályi Mihályék is kimutatták, hogy a boldogság legbiztosabb jele a flow állapot. Sőt, az AI növelheti a flow-t: hetekig tartó kínlódás helyett pl. fél óra alatt összeállítható vele egy szakdolgozat, amit csak egy jegyért akar létrehozni az ember, nem pedig az alkotás öröméért. Az AI lehet segítőtárs, lehet egy okos szerkesztőtárs, a kreatív alkotás bármely pontján be lehet vonni, de az alkotás boldogságát nem fogja tőlünk elvenni. És akár még az is lehet, hogy felértékelődik majd a valódi emberi munka is.

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Végezetül: Mik a jelenlegi terveid? Van esetleg újabb megjelenésed vagy vadiúj projekted a láthatáron?

Vidi Rita: Idén megírtam az Írásterápia könyvemet, és közben dolgozom egy altémán ezzel kapcsolatban: sportolók számára készítek írásterápiás könyvet, a folyamatos fejlődésért, a maximális teljesítményért és a könnyű győzelemért. Ez teljesen új terep számomra, mivel nem vagyok pszichológus, úgyhogy írás közben most sokat tanulok a sportról is, meg a sportpszichológiáról is. De közben – mivel én ilyen többcsatornás vagyok – készül a harmadik regényem az Úton sorozatból, és elkezdtem egy drámát is, amivel félig vagyok kész. Szóval minden napra jut írnivaló, és bár már többször megfogadtam, hogy egyszerre csak egy valamivel foglalkozom, de úgy tűnik, hogy ez vagyok én: mindig sok minden érdekel, így sok mindent is csinálok. De hát az író élete is úgy szép, ha zajlik.

Kovácsné Ládi Zsuzsa: Ez remekül hangzik, nagyon szépen köszönöm a betekintést, illetve az összes válaszodat.

Vidi Rita: Köszönöm szépen a csodás kérdéseket! Számomra is sokat ad, hogy átgondolhatom ezeket.