Murányi Zita beszámolója


A Veszprém-Balaton Filmpiknik keretében, a Hangvillában mutatták be Dobó Kata harmadik filmjét. A Kovács M. Andrással közösen formált történet nem kisebb vállalást tett, minthogy egy, az év slágerfilmjére pályázó romkom keretein belül bemutassa, milyen lenne a világ, ha hirtelen eltűnnének belőle a férfiak, a pénz, a telekommunikáció, az alkohol vagy éppen a főnökünk. Utóbbi például, elvárásainkhoz méltón, totális anarchiához vezetne.

A főszereplők, Hermányi Mariann, Trill Beatrix és Kádár L. Gellért mellett olyan parádés epizódszereplők gondoskodnak rekeszizmaink megmozgatásáról, mint a szörpkirály Mucsi Zoltán vagy a sürgöny futárként beugró Janklovics Péter. A vetítést megelőző pódiumbeszélgetés során Helmeczy Dorottya „mi lenne, ha” filmként aposztrofálta a mozit, melynek elkészítésében társrendezőként Szilágyi Fanni volt Dobó Kata segítségére, akit A veszélyes lehet a fagyi című alkotás szerzőjeként ismerhet a közönség.


Az októberben mozikba kerülő zenés vígjátékot akár Hermányi Mariann jutalomjátékának is nevezhetnénk. Juli, a húszas évei végét taposó, kiégett zenei menedzser csak akkor nem veszíti el állását, ha egy hónapon belül befuttatja az ismeretlen Dead Flamingos zenekart, melynek frontemberét, Kareszt, Kádár L. Gellért alakítja. A többkörös szereplőválogatás során kiemelkedően fontos szempont volt a kémia tesztelése is – árulta el Dobó Kata.

Hála a rengeteg közelinek, időnként olyan érzésünk támad, hogy közvetlenül Juli gondolataiba is belelátunk, és amikor egy esős, viharos éjszakán megtalálja a Kívánságfüzetet, bizony mi is szívesen lennénk a helyében.

A kívánságfüzet egy idő után egyre extrémebb kívánságokkal lesz tele, a néző pedig snittről snittre egyre furcsább világokban, párhuzamos dimenziókban találja magát, melyek abszurditása könnyen vált ki hangos kacajt a nézőtéren. Akárcsak a barátnőként és munkatársként Julinak segédkező Dóra (Trill Beatrix) ironikus/humoros beszólásai.

A kívánságoknak így tétje is van: a komikus szálat a dráma felé billenti egy harmonikusnak igazán nem nevezhető anya-lánya kapcsolat bonyolódása, míg a romantikus szálról Juli és Karesz alakuló románca gondoskodik. Milán Rizzről (T. Dannyről), aki a film végi pillanatokra akaratlanul is másod főszereplővé avanzsál, azt is megtudjuk, milyen lenne női előadóként.

A romkom fő mondanivalója talán, hogy minden öncélú kívánság súlyos következményekkel jár, melyek ha látszólag ártatlanok is, képesek felborítani jól bejáratott világunk rendjét – még ha elsőre nem is feltételezzük, hogy ilyen is van neki.

Ha Enyedi Ildikó filmje után (Csendes barát) hetekig társalogtunk a szobanövényeinkkel, a Még egy kívánság megtekintését követően napokig biztosan azt találgatjuk majd, mit tüntetnénk el a világból. A főszereplők, Hermányi Mariann és Kádár L. Gellért például a rosszindulatot.


A film a Megafilm Service gyártásában és forgalmazásában 2026. október 15-én kerül a hazai mozikba.