Kozák Vanessza cikke
Megható pillanatok, személyes hangvételű beszédek és a közösségi összetartozás hangsúlyozása jellemezte a Magyar Színház évadzáró testületi ülését, amelyen az intézmény a mögöttük álló eseménydús, kihívásokkal teli, de összességében sikeres évadot értékelte. Az évzáró egyszerre szólt ünneplésről, megújulásról és a jövő felé fordulásról.
Az igazgatói beszédekben visszatérő gondolat volt, hogy a színház működésének alapja a kölcsönös tisztelet, az együttműködés és a közösség ereje. A vezetés hangsúlyozta: a művészi munka csak akkor lehet valóban eredményes, ha a szereplők egyenrangú félként tekintenek egymásra, függetlenül a színházi hierarchiától.

„Komoly, masszív és sikeres évad áll mögöttünk” – hangzott el az értékelés során, amelyben a vezetés az elmúlt hónapok szakmai és közönségsikereit is kiemelte. A színház repertoárja idén nagyon sokszínű volt. Az idei évadban bátrabb, társadalmilag érzékenyebb témák is helyet kaptak. A produkciók többek között a kirekesztés, az előítéletek és a függőség kérdéskörét dolgozták fel, gyakran humoros, fiatalokat megszólító formában.
A beszámolók szerint a színház különösen nagy hangsúlyt fektetett a közönség bevonására is. Interaktív programok, kreatív kezdeményezések és színházpedagógiai foglalkozások színesítették az évadot, amelyek célja az volt, hogy a nézők – különösen a fiatalok – aktívabb kapcsolatba kerüljenek a színházi világgal.

Az est egyik fontos üzenete a megújulás volt. Hosszú évek után a színház fokozatos arculati és infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett, amelyek egyik látványos eleme a nézőtér felújítása. A „Fogadj örökbe egy széket!” elnevezésű támogatói programnak köszönhetően a nézők már megújult székekben foglalhatnak helyet.
A testületi ülés egyik legmeghatóbb része a díjátadó volt, ahol nemcsak művészek, hanem a háttérben dolgozó munkatársak és a hűséges közönség tagjai is elismerésben részesültek. A szervezők szerint fontos cél volt, hogy a reflektorfény ezúttal azokra is ráirányuljon, akik a színpad mögött járulnak hozzá az előadások sikeréhez. A díjátadót személyes történetek és emlékezetes pillanatok tették különösen emelkedett hangulatúvá.

Az eseményen bejelentették az „Ország Iskolája” elnevezésű országos videópályázat eredményét is, amelyet a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola nyert meg. A kezdeményezés célja az volt, hogy a diákok saját iskolai közösségüket kreatív módon mutassák be, miközben közelebb kerülnek a színházi és alkotói gondolkodáshoz.
A program a színház és az oktatás kapcsolatát is erősíti: a szervezők szerint a fiatalok bevonása hosszú távon is kulcsfontosságú, hiszen így alakulhat ki egy új generáció színházszerető közönsége.


