Kozák Vanessza interjúja

Kíváncsiság, útkeresés, elindulás az élet kiszámíthatatlan ösvényein. Vannak utak, amelyekhez nincsen Google Maps. Ezek a lelkünk belső útjai, ahol nekünk kell megtalálnunk az iránytűnket. Filotás Karina Indulási oldal című verseskötete a fejlődő lélek útját követi végig: az önkeresés, a belső változások, az elágazások és útvesztők történetét meséli el. A kötet egy olyan életszakaszt tár elénk, amely minden ember számára ismerős. A szerzővel az indulásról, a felnőtté válásról és az önmagunkhoz vezető utakról beszélgettünk.

Kozák Vanessza: Mit jelent számodra az „Indulási oldal” cím?

Filotás Karina: Elindulás és megérkezés önmagamhoz, egyben átívelés a verseken, desztinációkon, emberi kapcsolatokon és generációs mintákon keresztül. Apró utakból áll minden élet, szerettem volna ezt megragadni és visszaadni az olvasónak a kötettel és ezáltal a címmel is.

Kozák Vanessza: Honnan indul a lírai én, és miért éppen az indulás kerül a középpontba?

Filotás Karina: A lírai én a gyökereitől, otthonról indul. Útkeresése során a gyermekkor mintáit hordja magán, felnőttként is több réteg nehezedik a szívére. Mások arcában keresi a sajátját. Ami motivált, hogy pont ezt a szakaszt helyezzem középpontba, az az, hogy sokszor csak az indulást vagy az érkezést mesélik el. Szerettem volna megörökíteni és megmutatni, mi történik a kettő között.

Kozák Vanessza: A borítón egy bőrönd látható. Mit jelképez ez a bőrönd? Mit visz magával a lírai én, mi az útravaló?

Filotás Karina: Talán tapasztalatot, emlékeket, esetleg a saját és mások meséit? Hogy pontosan mi van ebben a bőröndben, azt az Olvasóra bízom. Rajta is múlik, mit talál meg a versekben, és mit visz belőle tovább.

Kozák Vanessza: Mit sugall számodra az út motívuma? Hova tart a lírai én? Egy konkrét hely felé, vagy inkább önmaga felé?

Filotás Karina: Az út számomra fejlődés, önmegismerés, élmény- és emlékszerzés. A lírai én számára pedig egyfajta visszatekintés is, a honnan hova – kérdéskörének teljes lefedése. Konkrét helyszínek is megvetik a lábukat a kötetben, de a párkapcsolati, személyiségfejlődési, felnőtté válási útvonalak is aktívan jelen vannak, körberajzolhatóak.

Kozák Vanessza: Sirokai Mátyás azt írja: „Ez a kötet meghívás. Gyűljünk a játszótérre, tartsunk törzsi tanácsot. Hogyan tovább a panelházak között.” Milyen közösségbe hívja be az olvasót ez a könyv? Kik alkotják ezt a „törzset”?

Filotás Karina: Abba a közösségbe várja az olvasót ez a kötet, ahol a kimondatlan is hallható, olvasunk az arcvonásokból, rokonságot keresünk és találunk egymással, összekötjük és ha szükséges, kibogozzuk a szálakat, emléket őrzünk és kreálunk, tanuljuk magunkat és egymást is. Mindenki útitárs ebben az életben, ki rövid, ki hosszabb időre.

Kozák Vanessza: „Hogyan tovább a panelházak között?” Idézet Sirokai Mátyás tollából. Mennyire lehet tudatos folyamat a felnőtté válás?

Filotás Karina: Abszolút azt gondolom, hogy lehet ez egy tudatos folyamat. Személyiség és körülmények is befolyásolják a dolgot, a külső és belső hatások is formálnak minket. Én személy szerint a tudatos folyamat mellett sétálok egy mellékvágányon, próbálva megérteni a világot. Egyszer talán rájövök, hogy kell tudatosan csinálni, és akkor rátérek a kijelölt ösvényre.

Kozák Vanessza: Mit érez a lírai én amikor kitekint a játszótér kerítése mögül a panelházak rengetegére?

Filotás Karina: Folytonos állandóságot, múltat és jelent. Egy színes, gazdag, sűrű mintákkal tarkított utat, ami megannyi darabkából építi fel őt, ahogy sétál rajta. Így lesz kerek egész.

Kozák Vanessza: Hogyan segíthet a költészet vagy az írás abban, hogy az ember megértse ezt az átmenetet a gyerekkor és a felnőttkor között?

Filotás Karina: A költészet számomra egyfajta tükör, amelyben egyszerre láthatóak a már megélt és a még csak sejthető tapasztalatok. Az írás lehetőséget ad arra, hogy visszanézzünk életünk egy-egy szakaszára, és új jelentéseket találjunk bennük. A költői képek sokszor olyan érzéseket és változásokat is meg tudnak ragadni, amelyeket hétköznapi nyelven nehéz lenne megfogalmazni. A gyerekkor és a felnőttkor közötti átmenet nem egyetlen pillanat, hanem egy hosszú folyamat, amelyet az írás segíthet tudatosabban megélni és megérteni.

Kozák Vanessza: Vissza lehet nézni, de visszatérni már nem. Hogyan éli meg ezt a lírai én?

Filotás Karina: A lírai én egyszerre él meg nosztalgiát és elfogadást. Fájdalmas felismerés számára, hogy a gyerekkor helyei, emberei és érzései már nem érhetők el ugyanabban a formában, ahogyan egykor léteztek. Ugyanakkor a visszatekintés nem pusztán veszteséget jelent: a múlt emlékként tovább él benne, alakítja a jelenét. A lírai én ezért nem visszatérni akar, hanem megérteni és megőrizni azt, ami elmúlt.

Kozák Vanessza: Vajon miért akarunk eljönni valahonnan azért, hogy később visszavágyjunk? Mi készteti útra a lírai ént?

Filotás Karina: Fiatalon természetes vágy, hogy elinduljunk, felfedezzük a világot, és megtaláljuk a saját utunkat. A lírai ént is a kíváncsiság, a szabadság keresése és az önállósodás vágya készteti útra. Később azonban gyakran ráébredünk arra, hogy az elhagyott helyek nemcsak földrajzi pontok, hanem identitásunk részei is. A visszavágyódás valójában nem mindig a helynek szól, hanem annak az embernek, akik ott voltunk egykor. Ez a kettősség — az indulás vágya és a hazatérés hiánya — a lírai én egyik legfontosabb belső feszültsége.