Április 30-án ünnepeljük a magyar film napját, amely jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és felidézzük azokat az alkotásokat, amelyek valamiért különlegesek számunkra. Szerkesztőségünk tagjai most megosztják, melyik magyar film az, amelyet bármikor szívesen újranéznek – legyen szó egy csodakanca lendületes történetéről, egy rendszerváltás-kori kamaszkalandról, a metró mélyén játszódó kultikus thrillerről, egy kíméletlenül őszinte függőségdrámáról, egy generációkat összekötő rajzfilmről vagy éppen egy Budapest környéki büfé szerethető figuráiról. Hat film, hat személyes vallomás arról, miért szeretjük a magyar filmet.

Jánossy Zsuzsanna – Kincsem

A Kincsem című magyar romantikus kalandfilmet közel tíz éve, 2017. március 16-án mutatták be Magyarországon. A Herendi Gábor rendezésében, Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével ez az alkotás egy ló („csodakanca”) életét és korát alapul vevő, ezek által inspirált fikció. Bár a film csak a stáblista végén tisztázza, jó előre tudni: a valós történelmi eseményekhez viszonylag kevés köze van a Kincsemnek, de a ló valóban létezett és versenyeket nyert. Herendi Gábor érezhetően modernizálni akarta, fiatalosabbá, egyedibbé szerette volna tenni már magát a kort, a történelmi alakokat is. A látvány, a kosztümök, a tömegjelenetek és a lóversenyek lendületesen vannak elkészítve, ebből egyértelműen látszik, hogy a rendező nagy hangsúlyt fektetett a vizuális élményre. A főszereplő feltűnő megjelenésével, stílusával és egy ponton még elektronikus hatásokkal játszott báli zenével is mindenképpen frissebbé, lazábbá tette a hangulatot. Ez nem egy klasszikus, megszokott kosztümös film, ezért is kapta a „romantikus kalandfilm” besorolást. A forgatás nagyrészt Magyarországon zajlott, többek között a dégi Festetics-kastélynál, de osztrák helyszínek is megjelentek, hogy hitelesebb legyen a Monarchia hangulata. A történet az osztrák-magyar monarchia idején játszódik, de a cselekmény nem az osztrák-magyar konfliktust hangsúlyozza, hanem egy versenyló életét, fejlődési útját mutatja be. Ezzel párhuzamosan egy romantikus kapcsolat is kialakul, de kibontakozását akadályozza egy érdekházasság erőltetése. A ló körül zajló események és a két férfi között dúló féltékenység finoman árnyalják a magyarok és osztrákok közötti harcokat, versengéseket. A történet két síkon fut. Egyik a romantika: az Ernő és az ellenség lánya, Klára közt gúnyolódó-viccelődő módon kialakuló szerelmi történet. Nagy Ervin és Petrik Andrea között ott van a kémia, pillanatok alatt megszeretjük a figuráikat, sőt drukkolunk nekik. A másik sík a lóverseny: az Ernő és Kincsem (versenyló) közt kialakuló kapcsolat, ami a gondozás-, gyógyítás-, edzés folyamatát taglalja. Bár a tréningezés-felkészülés nem kap elég nagy hangsúlyt, mégis lehet izgulni már az első verseny alkalmával. Az egyre feszültebb romantikus viszonyt és a nem kevésbé feszült magyar-osztrák kapcsolatot a rendező egy tűzesettel oldja meg. Nem egy igazi sportfilm, de van benne dinamika, jó a tempója, mindenképp említésre méltó a versenyt kísérő zene, ami kellemesen szórakoztatóvá teszi a filmet. Összességében, a cselekmény nem történelem-hű, de szórakoztató, jó ritmusú, izgalmas és humoros. Vannak mély pillanatai is, mint amilyennek egy történelmi korban játszódó romantikus kalandfilmnek lennie kell. Többször is meg lehet nézni.

Murányi Zita – Moszkva tér

Ha a magyar film napja kapcsán egyetlen alkotást kell kiemelnem, elsőként Török Ferenc klasszikusa, a Moszkva tér jut eszembe. Talán azért, mert ez a 21. századi kultikus vígjáték még ma is felelőssé tehető azért, hogy a Széll Kálmán tér sehogy sem csúszik a nyelvemre. Az anno vizsgafilmként debütáló kedvenc a rendszerváltás időszakának állít emléket, Nagy Imre újratemetése mellett, egy érettségi tételeket kiszivárogtató botrány is borzolja a kedélyeket. A kritikusok Török Ferenc alkotását a korszakváltás nosztalgiája miatt a két évvel később bemutatott Good bye, Lenin! című német filmdrámával állították párhuzamba. A filmben négy kamaszfiú története bontakozik ki (Petya/Karalyos Gábor, Kigler/Csatlós Vilmos, Rojál/Király Zsolt, Csömör/Réthelyi András), akik a Moszkván igyekeznek hozzájutni a buli címekhez, megszerzik az érettségi tételeket és még vonatjegyet is hamisítanak. Nekem mégis, a biztosítékot kivágó, reggeli csalamádés hamburger képe villan be és a tűzpiros Ladáé, mely kísértetiesen emlékeztet a 2024-ben bemutatott “Hogyan tudnék élni nélküled?” című, magyar zenés vígjátékban feltűnő zsigulira. Utóbbi kulcsfontosságú szimbólum: a szabadságot, a fiatalos lendületet és a balatoni nyarak életérzését idézi meg.

Szána Miklós – Kontroll

Azzal kezdeném, hogy nem vagyok rajongója a magyar filmeknek. Láttam a nagy klasszikusokat és van néhány, amit kifejezetten szeretek, – Üvegtigris, Fekete pont, Testről és lélekről – de alapvetően nem sok magyar filmet nézek. Persze igyekszem ezen változtatni már csak azért is, mert az utóbbi időben egyre jobb magyar alkotások születnek, amikre érdemes időt szánni. Ilyen például az Itt érzem magam otthon című film is, amely pont a kedvencemet, a Kontroll-t taszította le az első helyről a legnézettebb magyar thrillerek listáján. Azt a Kontroll-t, amely egy különleges világot mutat be nagyon szemléletesen és amely amellett, hogy helyenként nem egy könnyed, egyszerű film, tele van azóta szálllóigévé vált beszólásokkal és ikonikus jelenetekkel. Olyan jelenetekkel, amelyek nagyon valósághű képet festenek a kis magyar valóságunkról. Szerintem a kétezres évek egyik legjobb magyar filmje, amely ingyen megtekinthető a neten. Ajánlom!

Lelkes Viktória – Toxikoma

A Toxikoma egy nyers, megrázó és őszinte film a függőség természetéről és a felépülés kegyetlenül nehéz útjáról. Szabó Győző önéletrajzi ihletésű történetét dolgozza fel, középpontban a drogfüggőséggel való küzdelemmel és a személyes mélypontokkal, amelyekből soha nincs könnyű kiút. A film legnagyobb ereje a realizmusában rejlik. Kendőzetlenül mutatja meg a függőség romboló hatását nemcsak az egyénre, hanem a környezetére is. A Toxikoma nem könnyű film, és nem is szórakoztatni akar a klasszikus értelemben. Azoknak ajánlott, akik bírják az intenzív, valósághű drámákat, és nyitottak egy mélyebb, akár kellemetlenebb önreflexióra is. Összességében egy erős, hatásos magyar alkotás, amely fontos témát dolgoz fel kompromisszumok nélkül.

Sosterics Éva – Vuk

„Fürge róka lábak, surranó kis árnyak”

1981. december 10-én mutatták be a Magyar Televízióban a Dargay Attila által rendezett Vuk című magyar rajzfilmet, amelyet 2,4 millión láttak és az egyik legjobb magyar animációs alkotásnak tartják. A rajzfilm alapjául Fekete István 1965-ben megírt regénye szolgált. Jó hír, hogy ma már ez a regény az általános iskolákban ajánlott vagy kötelező olvasmány. Igazi klasszikus mű, egy állattörténet, de tanulsága minden emberi lélekhez eljut.  De miért szeretjük azóta is ezt a rajzfilmet és miért nézzük meg  újra meg újra felnőttként is? A filmben a kis rókakölyök, Vuk életét ismerhetjük meg, aki elveszíti a családját. Annyira sajnáljuk szegényt, amikor így sír: „Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok, segítsetek Vuknak a kis rókának!” Karak, a vén róka talál rá és ő neveli fel. Bár néha nem egyszerű vele, mert kelekótya rókánk kelekótya kérdéseket tesz fel, például amikor azt kérdezi: „Buta vagyok Karak? Nem vagy buta Vuk, csak még keveset tudsz.” A rajzfilm hangulatát a zenék, a dalok teszik még érzelmesebbé és szeretetteljessé. A képi világ elkészítéséhez a klasszikus animációs módszert használták, ami a kézzel rajzolt 2 D animáció, azaz minden apró mozdulathoz új rajz készült. Hol voltak még akkor az általunk ismert digitális technikák? Nagyon munkaigényes ez, ezért komoly művészi teljesítmény, ezért bámulatos, hogy az erdő minden zegét zugát bemutatja nekünk. A sötétség képei láttán, az erdő mélyén igenis érezzük, van tétje annak hova megy ez a kis róka és lesz e neki holnap vagy az ember, a Simabőrű áldozatává válik ő is. Két fantasztikus színész adja a hangját a rókáknak: Vuk Pogány Judit, Karak  pedig Csákányi László hangján szólal meg. Valójában azért szippant be bennünket ezt a történet, mert mindannyian egy ilyen vezetőre, egy ilyen nevelőre vágyunk, mint amilyen Karak, aki megtanítja hogyan működnek igazán a dolgok, mitől, kitől kell félni, hogyan lehet túlélni és bátorrá válni. Mert igenis veszélyes a világ és mindig az is marad és nem kerülhetjük el a veszedelmet…

Trafikant András – Üvegtigris

Ha arról kérdeznek, melyik magyar filmet tudnám akár ezredjére is végignézni anélkül, hogy unnám, gondolkodás nélkül rávágom: az Üvegtigrist. Rudolf Péter 2001-ben bemutatott alkotása mára több mint egy film – egyfajta közös nyelv lett, amelyen a magyarok generációi értik egymást. A történet látszólag egyszerű: egy lerobbant Budapest környéki büfé köré szerveződik néhány figura élete, akik nem csinálnak semmi különöset – ücsörögnek, beszélgetnek, sörözgetnek, álmodoznak. Lali (Rudolf Péter), Gaben (Reviczky Gábor), Csoki (Csuja Imre) és Cingár (Szarvas József) örökké gyanús ügyletekben utazik. Cselekmény értelemben véve kevés történik – és pont ez benne a zseniális. Az Üvegtigris ereje a karakterekben és a párbeszédekben rejlik. Rudolf Péter forgatókönyve olyan élesen figyeli meg a magyar férfilét apró rezdüléseit, hogy az ember néha azt érzi, mintha a saját nagybátyjait hallaná. A humor belülről fakad, a szereplők emberi gyengeségeiből – nevetünk rajtuk, de közben szeretjük is őket. Számomra azért különleges, mert a melankólia és a humor olyan arányában találja el a magyar lelket, amit ritkán látni. Mire a stáblista lefut, az embernek olyan érzése van, mintha tényleg eltöltött volna egy délutánt ezekkel a szerethető figurákkal – és máris vissza akar menni hozzájuk.