Jánossy Zsuzsanna írása

A romániai rendszerváltás után megnyitott határoknak köszönhetően az országok között testvérvárosok és iskolák között testvérosztályok jöttek létre. Így alakult, hogy a József Attila budapesti gimnázium osztályával lett testvérosztály az én osztályom. 1992-ben mentünk Budapestre kirándulni. 

Az én diák házigazdám elvitt a rokonaihoz, aztán egy családbarátjuknál kellett megszálljunk, mert az ő szülei el voltak utazva. Ez a barát volt Jung Zseni és párja, Eifert János, akiknek a nevét én addig még nem is hallottam, hiszen a heti egyórás magyar adásban nem áramlott ilyen információ abban az időben. 

Felszálltunk egy buszra és elmentünk hozzájuk. Megálltunk egy nagy kapu előtt. Be lehetett látni az udvarba, ami igazából egy park volt. A csengetésre kinyílt a kapu és végig mentünk a fák között a hosszú ösvényen. Az ösvény egy többszintes társasházhoz vezetett. 

Mi a legfelső emeletre kellett felmenjünk. Olyan volt a lépcsőház, mint egy múzeum. Régi, klasszikus kovácsoltvas korlát volt a lépcsőn, tiszta falak és síri csend. Én addig ilyesmit nem láttam lakóházban. Felértünk a legfelső emeletre. 

Egy rokonszenves, mosolygós nő nyitott ajtót és köszöntött nagy szeretettel. Zseni, akit akkor ismertem meg, nagyon pozitív benyomást keltett bennem. Beléptünk a házba és én azt hittem, hogy a Mennyországba érkeztem. Olyan modern lakást, mint az, addig csak folyóiratban láttam. Nem voltak közajtók, mindenhol nyitott terek, gyönyörűen szétáradt a fény az egész lakásban, a virágokat automata öntözőrendszer spriccolta, gyönyörű padlózat, nagy ablakok, tágas fürdőszoba. Én csak titkon ámultam és bámultam. Erdélyből érkezett én, kis elveszettke, néztem, hogy itt ez egy más világ, talán egy más korszak. Ekkor elhittem, hogy mi tényleg nagyon le voltunk maradva a nyugati világtól. 

A falon a képek elbűvöltek. Aktfotók voltak, amiket én szintén nem láttam 15 éves koromig. Nagyon erkölcsös és visszafogott szocialista országban ilyesmiket nem lát a gyerek. Itt nézhettem, sőt elidőzhettem némelyik előtt. Zseni mondta el, hogy ő és a párja mindketten fotóművészek és azok a csodálatos képek az ők műveik a falon. Nagyon örültem és megtiszteltetésnek éreztem, hogy egy ilyen művész társaságba csöppentem. Mindig is vágytam rá, hogy ilyen körökbe tudjak járni, ismerkedni, és ez akkor, 15 évesen megvalósult. 

Az egyik érdekes dolog, ami nagyon megmaradt az emlékeim között, amikor este leültünk vacsorázni. Zsena (megkért, hogy Zsenának szólítsuk) tortellinit főzött. Én addig nem ettem olasz ételt, kíváncsi voltam. Nem is tudtam mi az, mivel mifelénk minden ételnek magyar neve van, egyszerűen töltött tészta. A tortellini különleges volt számomra. Ültünk négyen a megterített asztalnál, mint egy család, és ez csodálatos volt. 

Zsena elmondta történetét, 7 éves korában a Szovjetunióból került Magyarországra, mesélt meghurcoltatásukról, a szenvedéseikről, az édesapja elvesztéséről, az operaénekes fiáról, aki már a ‘90-es években külföldön tartózkodott.

Vacsora után felmentünk a tetőtérre. Az is be volt rendezve, kellemes szabadidő töltő tevékenységre volt alkalmassá téve. A diáktársammal úgy döntöttünk, hogy mi a tetőn maradunk és ott szeretnék aludni azon az éjszakán a csillagok alatt. Zsena úgy egyezett bele a kérésünkbe, hogy megígértük, nem fogunk alvajárni. Mondtuk neki, hogy fáradtak vagyunk, így biztos, hogy át fogjuk aludni az éjszakát. Ott ágyazott meg nekünk. Egy újabb csodálatos élmény a tortellini után, hogy a csillagok alatt aludhattunk kellemes friss levegőn. Az egész tényleg olyan Mennyország hatású volt.

Reggel korán kellett kelnünk, Zsena ébresztett minket. Arra ébredtem, hogy valaki nagyon szépen, finoman, gyöngéden simogatja az arcomat és a nevemen szólítgat. Nem tudom mennyi idő telhetett el mire tudatomhoz tértem, de nehézkesen tudatosult, hogy ez ébresztés és nem egy álom. Annyira kellemes volt, hogy még ma is érzem az arcomon a kezének az érintését, a simogatását, a nyugtató hangját, ahogy mondja “Zsuzsika”. Sok, addig ismeretlen élményben volt részem. 

Vasárnap elvittek Zsámbékra egy szobrász barátjukhoz, ott színészekkel is találkoztam. Egy csodálatos művészi körbe keveredtem és azt éreztem, hogy nekem az a világ nagyon tetszik. Nem éltem bele magam sokáig, mert tudtam, hogy hazamegyek és minden folytatódik tovább az én valóságomban. 

Egy év múlva írtam nekik egy levelet, amiben közöltem, hogy mennyire hálás vagyok és, hogy mennyi szép és hasznos tapasztalatot szereztem a velük töltött idő alatt. Azt is megírtam, hogy kedvességük, a hozzám való viszonyulásuk megerősítette az akkori önbizalmamat, megnyitotta a tágabb látásmódomat.  Gyerekként már úgy éreztem, hogy talán nekem is van részem egy ilyen világban. Borítékba tettem és elküldtem (akkor még postai papír alapú levelezés volt). Nem kaptam választ rá, nem tudom, hogy megkapták-e és elolvasták-e a levelet. 

Csak azt tudom, hogy azóta is keresem a Jung Zsenit, a fotóművészt, a természet tisztelő példaképet, a háziasszonyt, a gondoskodó anyukát, a nyugtató hangját, ami még ma is itt él bennem felnőttként. 

Jung Zseni 1947-ben édesanyjával és testvéreivel Magyarországra jött. Budapesten végezte iskoláit, fényképész szakmát tanult.  1957-1982 között a budapesti Fényszöv műtermeiben dolgozott portré fényképészként, utána szabadúszó művész fotográfus lett. 1984 óta a Fotóművészek Szövetségének tagja. Ez évtől a Sebesvíz Workshop vezetője Eifert Jánossal. Portréin politikusok, a hazai színházi élet jeles alakjai jelennek meg. Színházi portréinak gyűjteményét 2003-ban a Nemzeti Színháznak adományozta. Többnyire egyéni kiállításai voltak Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Svájcban, Lengyelországban, Litvániában, Olaszországban, Kanadában és az Egyesült Államokban. Számos díjban és elismerésben részesült. Művészeti táborok és mesterkurzusok gyakorlati tanára évtizedek óta. Szakmai erősségei az akt, a portré, a csendélet, a gasztronómiai fotó és a tájfényképezés. Képei lírai hangulatúak, érzelmekben gazdagok. Összetéveszthetetlen stílusú, lágy rajzolatú, finoman ábrázolt őszinte aktjai, illetve egyedi, kézzel színezett alkotásai klasszikusnak számítanak. (forrás: Wikipédia)

Társszerzője az 1990-ben megjelent A nők és a költészet kötetnek. Szintén a szerzők között találjuk a 2002-es megjelenésű Az erotika nagylexikona könyvnek, ezt követő évben pedig Gyöngyfüzér az anyaságról közös albuma is napvilágot látott. Saját kötetei is jelentek meg, mint A nő égi mása (2003), Ölelés (2005), A négy évszak (2008), Hajad tengerén (2010).

Most már tudom, hogy nagy utat járt be, ismerem a munkásságát, könyvei jelentek meg, táborokat, kurzusokat szervezett és tudom, hogy ott él Balatonalmádiban. Bízom benne, hogy még egyszer találkozunk, és személyesen is megköszönhetem mindazt, amit kaptam tőle. Jung Zseniben a nyugalmat-, a szeretet árasztó embert, az érzékeny, ragyogó nőt, a gondviselő, bátorító anyát ismertem meg. Köszönöm a sorsnak, hogy így történt.