Zombory Éva kritikája

A francia, feliratos filmet a Cirko-Gejzír Filmszínházban néztem meg egy borongós tavaszi péntek délelőttön. Mondhatni nyers volt az időjárás, pont illet a franciákhoz, de nem bántom őket, idővel ezt a kultúrát is meg lehet szeretni. Én anno második nyelvként kaptam meg a francia nyelvet és végül úgy beszippantott, hogy érettségiztem is belőle. Manapság kevesen tanulják, inkább az életvidámok mellett döntenek, olaszt vagy spanyolt választanak. Ezért kérdés, vajon ki szeretne francia, feliratos filmet nézni? Bízzunk benne megvan a célközönsége. 

Filmünk a Visszatérő szerelem nehézkes, vontatott és hiába érzelmekkel teli, kevés örömöt közvetít a néző számára. Illetve mégis, aki érzéki örömökre vágyik, a félmeztelen női és férfi test látványa kárpótolhatja. Jó hír, hogy a franciáknál ez a téma nem tabu. 

De kik is meztelenkednek? A film két főszereplője Mélanie Thierry (Hélene) és Bastien Boullion (Christophe) elismert, sikeres színészek hazájukban. Az alkotás rendezője Alex Lutz, aki a filmhez Nicolas Mathieu Connemara című regényét használta fel, de igen sok mindenben változtatott rajta. Sajnos nem sikerült igazán élvezhető filmmé gyúrnia. Bár a könyv még a filmnél is komorabb, realistább, hisz az író főként társadalomkritikus műveket ír. 

A film cselekménye alapján a 40 éves Hélene házas, két lánya van és Párizsban dolgozik vezető beosztásban. Egy nap az egyik munkahelyi megbeszélésen rosszul lesz. Teste és idegrendszere felmondja a szolgálatot, a diagnózis: kiégés, depresszió. Férjével úgy döntenek, hogy visszaköltöznek Hélene régi szülővárosába. Ott új munkát kap, terápiára jár, de nem tudja összeszedni magát. Egyik alkalommal mérgesen mondja el terapeutájának, mi a baja az élettel: „Ki kell bírni ezt a sok faszkalapot”. A néző nagyon várja mi sül ki ebből a nyüglődésből és ekkor találkozik régi szerelmével, aki felé kamaszként plátói érzéseket táplált. A férfi egy jóképű pasas, aki a helyi csapatban jégkorongozott. Elvált, kisgyermekes apa, aki még szenilis édesapjáról is nap mint nap gondoskodik. Hélene és Christophe szeretők lesznek és együtt töltenek sok-sok időt. Jók az ágyban, kedvesek egymással, de azért sejtjük a szerelemhez több kell. Legalábbis a nőnek, aki nem tudja elfogadni a férfi egyszerű életét. Még egy esküvőn is önmagát sajnálja, sír, közben a férfi felhőtlenül boldog, miközben a Les Lacs du Connemara zenére táncol a barátaival. 

Mi csak kapkodjuk a fejünket, miért ilyen ez a nő? Miért kellett neki elmennie és amikor visszajött, miért nem tud boldog lenni? Miért fáj az neki, hogy Christophe sosem költözött el, hogy egy egyszerű, vidéki életről álmodott? 

A filmet bemutatták a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon, ott vegyes fogadtatásra talált. Hazánkban is hasonlóra számíthat, hiszen a cím sokat ígér, de inkább művész film hangulata van, minthogy szórakoztatna. 

Üzenete azért van. Mégpedig az, hogy régi szerelmünket ne keressük meg vagy csak akkor, ha le tudunk szállni a magas lóról…