Murányi Zita kritikája

Március 22-én, vasárnap, a musical, mely tavaly december óta tartja lázban az Erkel Színház közönségét, elérte kerek századik előadását. Brasch Bence hatalmas ováció közepette szólította a színpadra Szente Vajk rendezőt, Feke Pál és Puskás-Dallos Péter koszorújában. A nézőtéren egy gombostűt sem lehetett leejteni: estéről estére 1821 ember élheti át a varázslatot, mely messze túlmutat egy egyszerű filmadaptáción.

A fináléhoz érve a címadó Demjén-sláger igazi modern himnusszá válik. Nem csak a telefonon rögzíthető, közös éneklés teszi különlegessé, az is, hogy mindenki magáénak érzi, generációtól függetlenül.

Csobot Adél alias Major Lili maximálisan hozza a filmbeli formát, bájos, szerethető, ám a „Sajtból van a Hold” után az események felpörögnek. Puskás-Dallos Péter Novai Balázsa, még rámenősebb és magabiztosabb, és a humor bombákkal sem fukarkodik. Luca (Bernáth Nina) és Döme (Cseh Dávid Péter) is megbízhatóan építi a karaktert, míg Rita (Pásztor Virág) akkor van igazán elemében, amikor Lili dalait énekli Balázsnak, vagy az evés kontra testiség előnyeit ecseteli Dömének.

Mielőtt 1994-be csöppenénk, szem-és fültanúi lehetünk a Kuplung zenekar parádés bevonulásának. Gergővel (Ember Márk), Gáborral (Marics Péter) és Csabival (Kirády Marcell) együtt Fújjuk a dalt, akik körbetáncolják, – éneklik a színház környező utcáit, amiért a nagyérdemű kint az épület előtt is igazán hálás. A kivetítőn áll össze igazán a zene és az acapella hangzás. 

Az interaktivitás amúgy is a darab erősségei közé tartozik, láthatóan mindenki örömmel áll fel a színpadra, mégha csak egy rövid táncos közjátékról is van szó, ahogy a hostessek által kiosztott, neon színben játszó világítótestekkel is szívesen integet a Kuplung slágereinek ütemére, madártávlatból nézve az egésznek van egy kis szilveszteri feelingje. Az Esztert arcon találó, méretes strandlabda is a közönség sorai fölött görög át, aki teheti szívesen beleöklöz. 

A forgószínpad, a kivetítő és a látványos díszletek (a filmből ismerős gépjárművek, a pirotechnika) precízen irányítják az előadás ritmusát, sokkal pörgősebbé téve a nosztalgikus történetet, mint a vásznon. Egyes jelenetek, például Csabi „repülése”, vagy Gergő Hattyúk tava balettja a felfújható flamingóval, külön tapsot érdemelnek. Minden szereplő kap egy saját, rá jellemző kis extrát, ami tovább mélyíti a karakterét. Ilyen Gábor szájdobolása és a tüzes effektekkel, spékelt Gyere és szeress „sámándobolás“ is. 

Csodáltuk, ahogy Gergő és Eszter (Törőcsik Franciska) – azót friss Jászai Mari-díjasok – élő marionett figurává változnak úszás közben, ahogy meghullámzik a kivetítő, vagy, amikor Eszter letüsszenti Mártont (Brasch Bence), míg Betti (Kovács Harmat) és Kata (Tóth Angelika) vehemensen falaznak neki, ha épp nem a zenekar ütősével és billentyűsével cicáznak. 

A tánckar bikinikben kelti életre a Balaton-partot a színészekkel és a görkorcsolyásokkal, a Demjén-slágerek időszakos ismétlése tovább srófolja a hangulatot. A dráma sem marad el: Eszter apjának (Szabó P. Szilveszter) demiurgoszi megjelenése egyszerre félelmetes, majd később megható, a szökési kísérletet meghiúsító valódi szívhang a nézőtérre telepszik. 

Feke Pál és Auksz Éva, a jelenkori Gergő és Eszter szerepében, ragyogóan teljesítenek. Abszolút jogos, kijár a Jégből vagyok utáni vastaps, mely a finálé közben sem lankad. A zárlatban együtt énekelt, ikonikus címadó sláger aztán végképp összemossa a színpadot és a nézőteret. Az égből konfetti hullik, mintha legalábbis megnyertük volna a lottóötöst, vagy valami vetélkedőt, de az biztos, hogy feledhetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak. Bár a musical őszi előadásaira is elkelt minden jegy, akinek fű alatt sikerül szereznie, véletlenül se hagyja ki. Sőt, egy alkalom nem is elég: újra és újra át kell élni – kevés előadás képes valódi közösséggé formálni a nézőteret.