Szőke Anikó írása

Sár-arany – ez a kifejezés valószínűleg a művész által ábrázolt természetre értendő. A természetnek olyan értéke van, mint az aranynak. Így még annál is többet ér.Legalábbis én ezt éreztem Csilléry Orsolya kiállítását nézve a Műcsarnokban.

Ahogy a képeket néztem, az jutott eszembe, hogy bár akvarellel is készíti műveit, mégis a grafikusi vénája viszi előre munkásságában.Illusztrációkat, tervezési munkákat, és önálló tájképeket, csendéleteket láthatunk tárlatán. Alkotásai nagy természet szeretetről árulkodnak. Tájképei azonban nem annyira kivételesek, mint az illusztrációi.

Finom, érzékeny vonalakkal dolgozik, minden projektje részletesen ki van dolgozva. De szereti az irodalmat is. József Attila, Szabó Lőrinc, és Babits Mihály versei bukkannak fel a falakon, és az azokat kísérő illusztrációk. Akár tussal, akár ceruzával, vagy akvarellel dolgozik, magas szinten műveli. Gazdag ornamentikát használ a képszerkezet külső részén, ezáltal már-már olyan, mint az arab vagy indiai miniatúráknál. Egyúttal a magyar népmesék világa is visszaköszön. Némelyik tájképe itáliai hangulatot áraszt.

Még azt is megkockáztatom, hogy kissé reneszánsz stílusúak, mind színösszeállításukban mind megközelítésükben. Érzékeny és finom mozdulatokkal vegyíti a ceruzát akvarellel, festményei is inkább színes grafikákra emlékeztetnek, merthogy akvarellel másképp szoktak festeni. Tusrajzai kivételesek. Április 26-ig tekinthetők meg művei, az alagsori részben, három termen keresztül.

Érdemes megnézni.