Trafikant András interjúja

Az Itt érzem magam otthon rendezője, Holtai Gábor szerint a film ma talán aktuálisabb, mint amikor öt évvel ezelőtt megszületett az első forgatókönyv-változat. A történet nem direkt politikai állásfoglalásnak készült, mégis egyre ismerősebben csengő kérdéseket tesz fel a bezártságról, a félelemről és a szabadság illúziójáról. A rendező az interjúban mesél a független finanszírozás kihívásairól, az Inkubátor program tapasztalatairól, a nyomasztó tér vizuális megteremtéséről és arról is, miért nem akartak olyan happy endet, amelyet a valóság nem igazol vissza. Szerinte a film ott ér véget, ahol most mi magunk is tartunk – és a kérdés az, merre lépünk tovább.

Trafikant András: A forgatókönyvet nagyjából öt éve írtátok. Azóta hogyan változott a film aktualitása? Azt érzed, hogy ma aktuálisabb lett, mint amikor először megfogalmaztátok?

Holtai Gábor: Abszolút. Ez a film egyik nagyon érdekes aspektusa. Veres Attila forgatókönyvíróval 2020 őszén találtuk ki a történetet, ő 2021 márciusának végére megírta a forgatókönyvet, és azóta ez nem változott. Tehát tulajdonképpen 2021 márciusa óta ugyanaz a sztori. És érdekes módon azóta a közéleti valóságunk valamilyen szinten „alákúszott” annak, ami maga a film. Azt kell mondjam, hogy most talán még aktuálisabb is, mint 2021-ben volt. De fontos: soha nem volt célunk, hogy konkrétan egy aktuális politikai szituációra reflektáljunk. Egyszerűen csak úgy alakult a helyzet, hogy a film kérdései egyre ismerősebben hatnak.

Trafikant András: A film nem a klasszikus állami finanszírozási modellben készült. Mennyiben okozott ez nehézséget – vagy épp szabadságot?

Holtai Gábor: Két aspektusa van ennek. Az egyik nagyon egyszerű: egy film elkészítéséhez pénz kell, és ha nincs, akkor sokkal nehezebbé válik a megvalósítás. A magyar filmfinanszírozási piac sokáig nem igazán volt arra berendezkedve, hogy független tőkéből filmek készüljenek. Az elmúlt pár évben láttunk erre példákat, de ez még most sem nevezhető egy stabil, jól kialakult rendszernek. Amikor mi elkezdtük a finanszírozást, akkor talán még visszafogottabb volt ehhez a hozzáállás. Ha kaptunk volna támogatást, valószínűleg az egész gyártási folyamat könnyebb lett volna. Ugyanakkor így nagyobb alkotói szabadságunk volt megcsinálni pontosan azt, amit szerettünk volna. Rendkívül szűk keretekből dolgoztunk, de annál nagyobb lendülettel és lelkesedéssel. 

Trafikant András: Úgy tudom, az Inkubátor programban is benne voltatok. Mi történt pontosan, mikor kerültetek ki onnan?

Holtai Gábor: Az Inkubátor programnak két lépcsője van. Az első fázis az, amikor tíz projekt bekerül forgatókönyv-fejlesztésre — mi ebbe bekerültünk. Tehát a forgatókönyv fejlesztési szakaszát az NFI az Inkubátor programon keresztül támogatta. A második fázis a gyártási támogatásról szól: ez a Pitch fórumon dől el, amikor a tíz projekt prezentálja a filmötletét egy szakmai döntőbizottságnak, és végül öt kap gyártási támogatást. Mi akkor nem kaptunk gyártási támogatást. Ezek a száraz tények — ez 2020–21-ben történt.

Trafikant András: A film nagy része egy lakásban, szűk térben játszódik, mégis nagyon erősen átjön a bezártság érzése. Hogyan dolgoztatok ezen az operatőrrel és a látványtervezővel?

Holtai Gábor: Takács Eszter látványtervező és Szőke Dániel operatőr is rendkívül jó munkát végzett, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Rengeteget beszéltünk arról, hogyan lehet a legjobban elérni ezt a hatást. Egyrészt maga a lakás mint helyszín nagyon erős atmoszférájú: sok embernek eleve kelt egy enyhén nyomasztó érzetet. Ezt kiegészítettük azzal, hogy tényleg szűk helyeken forgattunk, sokszor széles látószögű optikákkal, de közben nagyon közel mentünk a szereplőkhöz. Ez technikailag is segíti a bezártság élményét. De azt gondolom, a legfontosabb aspektus mégis a színészek munkája volt: ők adták át igazán ezt az elnyomó, nyomasztó hangulatot. A néző az ő érzelmeiken keresztül érzi meg, milyen ez a „borzasztó bezártság”.

Trafikant András: A film vége sem egyértelmű felszabadulás, inkább nyomasztó marad. Miért ezt a lezárást választottátok?

Holtai Gábor: Veres Attila forgatókönyvíróval közösen az volt a meglátásunk, hogy nem szeretnénk olyan happy end véget csinálni, amit a valóságunkban nem látunk visszatükröződni. A film ott ér véget, ahol mi úgy gondoljuk, hogy a valóságunk tart. Igen, ez egy nyomasztó, nem túl pozitív lezárás — de nem lenne őszinte és nem lenne hiteles, ha úgy zárnánk le, mintha minden rendbe jönne. Olyan befejezést nem akartunk, amit nem érzünk igaznak, és amit nem látunk magunk körül megtörténni.

Trafikant András: A színészi játék nagyon intenzív. Hogyan dolgoztál Lovas Rozival és Molnár Áronnal, hogy ennyire hiteles legyen?

Holtai Gábor: Rozi és Áron hatalmas energiát és munkát raktak bele. A fejlesztési folyamat legeleje óta velünk voltak, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag négy évet vártak arra, hogy ezt a filmet megcsinálhassák. Rengeteget gondolkodtak a karaktereiken, felkészültek voltak, és nekem rendezőként tulajdonképpen azt kellett „csak” megtennem, hogy ezt a felkészültséget a megfelelő irányba tereljem. Szerencsére nagyon jól tudunk együtt dolgozni, értjük egymás nyelvét, úgyhogy sokszor egy-két egyszerű instrukció is elég volt ahhoz, hogy pontosan azt kapjuk, amit kerestünk.

Trafikant András: Milyen társadalmi hatást remélsz a filmtől? Szerinted hol lehet majd a helye a kortárs magyar filmben?

Holtai Gábor: Őszintén: nem érzem feladatomnak, hogy ezt előrevetítsem. Én azt szeretném, hogy minél többen kedveljék, fontosnak tartsák, de ennek a megítélése a szakma, a kritika és főleg a közönség dolga. Azt tudom mondani, hogy őszintén megcsináltam ezt a filmet, beletettem minden munkámat, hogy a lehető legjobb legyen, és remélem, hogy ez látszik rajta. Azt is érzem, hogy ez egy megosztó film: az elején az ember „felül” a történetre, vagy nem. Ha valaki nem ül fel rá, annak nem biztos, hogy könnyű végignézni. De nagyon örülnék, ha minél többen megszeretnék, és ha emlékezetes filmalkotásként maradna meg a magyar filmtörténetben.

Trafikant András: Dolgozol már új filmen? Vannak jövőbeni tervek?

Holtai Gábor: Igen, abszolút. Veres Attilával dolgozunk tovább. Neki van egy Éjféli iskolák című novelláskötete, ebben szerepel egy Közöttetek című novella — ezt szeretnénk nagyjátékfilmmé adaptálni. Jelenleg ezen dolgozunk.

fotókredit: Varsics Péter