Igaz szerelem vagy névházasság?

Murányi Zita kritikája

Az egyik szereplő zaklatója elől menekülne az anyaországból, a másik csupán egy gitár kedvéért mondana igent – nem épp klasszikus romantikus felütés. A Magyar menyegző mégis elvezet az idilli, kétgyermekes családmodellhez, miközben a népi kultúrát nem puszta díszletként, a történetmesélés egyik fő eszközeként használja.

Persze nem akármilyen gitárról van szó: kézbe véve azonnal Jimi Hendrixszé avatja a Fekete Luk zenészét. Ahhoz azonban, hogy ez a vágy a valóságban is beteljesülhessen, Péternek előbb el kell vennie Andris erdélyi unokatestvérét, Katit. Káel Csaba második nagyjátékfilmjében a hangszer ugyan elindítja a cselekményt, hamar nyilvánvalóvá válik, nem a tárgy, és nem is pusztán az érzelmek irányítanak. A történetmesélés eszközéül választott néptánc a főszereplő és Erdély varázsvilága, melynek természeti szépségeiből talán egy csipetnyivel többet is szívesen láttunk volna. 

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején játszódó romantikus vígjáték kétségtelenül a népi kultúra értékeinek bemutatását tűzi zászlajára. Lajos Tamás Kossuth-díjas operatőr táncjelenetei a vetítés után is velünk maradnak, ahogy Pál István Szalonna muzsikája is: ezek a film legerősebb, legemlékezetesebb momentumai.

A pesti egyetemista fiúk, Andris (Kövesi Zsombor) és Péter (a Semmelweis és a Hunyadi Kovács Tamása) ikoncsempészése Kati (Törőcsik Franciska) aktív közreműködésével már önmagában is abszurd vállalkozásnak tűnik, a történet valódi súlypontja, azonban, ahogy azt a cím is jelzi, a kalotaszegi menyegző. A film a menyasszony öltöztetésétől a kikérésig humorral és szeretettel rántja le a leplet olyan hagyományokról, mint az álmenyasszonyok (pulyák) intézménye.

A gyöngyökkel kivert, csipkés ruhák mesebelien szépek, Erzsi és Kati alakja egyaránt erős vizuális jelenléttel bír. Épségükre persze vigyázni kell, a lagzin édesapja figyelmezteti is lányát, ideje lenne már levetni. Az apa karakterével, akkor is könnyen azonosulhatunk, amikor lányos szülőként a kiházasítás nehézségeibe avatja be Pétert. Vagy amikor felesége a túlzásba vitt pálinkafogyasztás miatt zsörtölődik vele. 

Erzsi esküvőjének csúcspontján különös, késelésbe torkollt táncpárbaj bontakozik ki Kati erőszakos természetű valódi kérője, Gyuri (Rohonyi Barnabás) és Péter között. Utóbbi addigra már menthetetlenül beleszeret Kalotaszeg legszebb lányába, aki mindig is kilógott a sorból: gyerekként távcsővel figyelte a Holdat, mert a csillagászat jobban érdekelte, mint a hagyományos női szerepek. A lassított kameramozgás nemcsak kiemeli kettőjük párosát a pántlikás forgatagból, végleg egymáshoz is forrasztja a szerelmeseket.

A kezdetben csak kicsikarni kívánt lánykérésre is sor kerül, melyet a menyasszony elrablása és egy autós üldözéses jelenet követ, melyre a várva-várt csókjelenet szolgál megnyugtató lezárásul.

A másfél órás játékidő tempója végig feszes, a jelmezek és díszletek könnyedén magukkal ragadják a befogadót. Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor koreográfiái pontosan azt érik el, amit a film ígér: kiszakítanak a gondos mindennapokból, és ha táncra nem is perdülhetünk a vetítő teremben, a talpunk önkéntelenül dobolni kezd a kárpiton.

A film célkitűzése – a néptánc mint ma is élő, értékteremtő kultúrtényező bemutatása – egyértelműen célba talál. A fiatal színészgárda lelkesítő jelenléte sem marad hatás nélkül: a mellettem ülő, idősödő hölgykoszorú már a vetítés felénél félhangosan megjegyezte, milyen jó, hogy mostanában ennyi jóképű fiatal színész van a magyar filmben.

A Magyar menyegző kapcsán óhatatlanul eszünkbe jut Zsitkovszky Béla 1901-es rövidfilmje, A táncz is, mely az Uránia Tudományos Színház előadásához készült mozgóképes illusztrációként, és melynek azóta ősbemutatójának dátuma, április 30.-a  szolgál A magyar film napjaként. Nem lenne meglepő, ha a Torontóban is sikerrel vetített Magyar menyegző a néptánc kultuszán keresztül napjaink egyik közönségkedvenc magyar filmjévé válna.

Értékelés: 8/10