Szána Miklós kritikája

Meghalt, kimult ő, asszonyom;
Meghalt, kimult, bizony!
Fejétül neki zöld-hant gyepágy,
Lábtul egy kő vagyon.

(William Shakespeare – Hamlet IV. felvonás)

A fenti idézet Maggie O’Farrell kortárs brit írónő 2020-ban megjelent Hamnet című régényének elején található. A könyv William Shakespeare feleségének, Anna Hathaway-nek és gyermekként elhunyt fiuknak, Hamnet Shakespeare-nek a történetét dolgozza fel. Egy olyan történetet, amely alátámasztja azt a művészvilágban gyakran emlegetett mondást, miszerint a legszebb dalok, a legjobb filmek, vagy alkotások gyakran a legnagyobb fájdalmakból, a pótolhatalan veszteségekből, vagy épp a legsúlyosabb traumákból születnek. A megjelenésének évében az Egyesült Királyságban rögtön az egyik legjelentősebb irodalmi díjat bezsebelő könyvből most film készült, amelynek a sajtóvetítésére nagy reményekkel ültünk be. Nem csalódtunk!

A Hamnet története szerint az 1580-as évek Angliájában, a pestisjárvány idején egy ifjú latintanár beleszeret egy rendkívüli, különc fiatal lányba, Agnesbe. A titokzatos nő számára az erdő és a természet közelsége jelent mindent. Ott érzi magát otthon, ismeri a növényeket, a bájitalokat, napközben pedig kesztyűvel a kezén egy sólyom társaságában járja családja földjét. Egy ilyen séta alatt veszi észre őt a vidéki tanító miközben az óra alatt kissé elmerengve kitekint az ablakon. Ezután a fiatal férfi, aki vidéki életforma helyett inkább a pezsgő városi, a tanítói munka helyett pedig a színházi élet után sóvárog, a lány után megy, akivel hamar megtalálják a közös hangot. Már csak azért is, mert bár a környezetük kissé különcnek tartja őket, egymásban ők mégis látják a különlegességet.

Jessie Buckley (Agnes) és Paul Mescal (William Shakespeare) Forrás: UIP-Duna Film

A fiatal Shakespeare megismerkedésük után – családja tiltakozása ellenére – hamar feleségül veszi Agnest, akitől három gyermeke is születik: Susanna, valamint az ikrek, Hamnet és Judith. Itt akár vége is lehetne a történetnek, azonban a boldog befejezés, a happy end ezúttal elmarad. Shakespeare feleségének, Agnes-nek, ugyanis ekkor már muszáj felismernie a tényt, hogy az egyszerű vidéki életnél jóval többre hivatott férjét el kell engednie Londonba, hogy nagy szerelmének a színháznak és a drámaírásnak éljen. Ezt meg is teszi, ettől azonban a házáspár közötti viszony óhatatlanul megromlik.

Férje, ugyanis ritkán jön haza Londonból, így a három gyerekkel és a javában zajló pestisjárvánnyal egyedül kell megküzdenie Agnes-nek. A legrosszabb azonban csak ezután következik, hiszen Hamnet 1596-ban, tizenegy évesen váratlanul meghal egy hirtelen fellépő láztól, amiről Shakespeare csak később, Londonból hazérve értesül. A hír hallatán pedig teljesen összeomlik, és az öngyilkosság gondolatát is komolyan fontolgatja. Ekkor pedig egy remek és rendkívül hatásos jelenetben elhangoznak a leghíresebb britként is számon tartott angol drámíró és költő sokat idézet mondatai Hamlet monológjából:

“Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?”

William Shakespeare a Hamlet előadásra készül Forrás: UIP-Duna Film

Az öngyilkosság azt hiszem sokak nevében mondhatom, hogy szerencsére végül elmaradt. Sőt, Hamnet halála után négy évvel William Shakespeare megírja a világszerte ismert Hamlet című darabját – a Hamnet és a Hamlet gyakorlatilag ugyanannak a névnek számított a 16-17. században – melyet a film végén be is mutat a közönségnek. Aki pedig eddig nem sírt, itt már valószínűleg fog, hiszen a zárójelenet és az alatta szóló zene (Max Richter – On the Nature of Daylight) olyan összhatást nyújt, hogy ember legyen a talpán, akinél nem törik el a mécses. Igaz ez akkor is, ha néhány vélemény szerint a film ezen szakasza már kicsit hatásvadászra sikerült.

Végül, pedig pár szó a filmről és a színészi játékokról, amivel kapcsolatban csak pozitív jelzőket tudunk felsorolni. Különösen igaz ez Jessie Buckley esetében, aki Shakespeare feleségét játszva olyat tett le az asztalra, ami az év elején elnyert Golden Globe-díj után nagyon nehezen elképzelhető, hogy ne érjen Oscar-díjat márciusban. Az ír színésznő mellett szintén remekül hozza a leghíresebb brit karakterét Paul Mescal, de ki lehet emelni Emily Watson-t is, aki nagyon jól helytáll Shakespeare édesanyjának szerepében. A felnőttek után pedig meg kell említeni a legkisebbeket is, hiszen a film három gyerekszínészét szintén jó volt nézni, különesen a Hamnet szerepében játszó Jacobi Jupe-t, akiről könnyen lehet, hogy fogunk még hallani a jövőben.

Shakespeare gyermekei épp egy színdarabot adnak elő a filmben Forrás: UIP-Duna Film

A színészek jól megérdemelt méltatása után pedig jöjjön a rendező, a Nomádok Földjével már 2021-ben Oscar-díjat nyerő Chloé Zhao, aki a film alapjául szolgáló könyv szerzőjével (Maggie O’Farrel) közösen dolgozva, egy remek forgatókönyvet rakott össze. A kiváló rendezés mellett a 125 perces angol filmdráma operatőri munkáját Łukasz Żal (Érdekvédelmi terület) végezte, a film zenéjéért pedig Max Richter felelt. Illetve szintén fontos megemlíteni, hogy a filmet olyan híres rendezők segítették producerként, mint Sam Mendes vagy Steven Spielberg.

A végeredmény pedig azt gondolom, hogy egy igazi klasszikus lett. Egy dráma az európai kultúra egyik alapművének számító Hamlet előtörténetéről, születésének hátteréről, a művészetről, valamint William Shakespeare-ről. A sírás szerintem garantált, a film pedig kihagyhatalan! Január 22-től meggyőződhet róla Ön is!

A boritókép forrása: UIP-Duna Film

10/9