Kökényesy Balázs kritikája

Bor, bosszúvágy és kártyázás. Az Újszinház Petőfi Sándor egyetlen regényét viszi színpadra. 

Először a pozítivumok. A cselekmény nagyon érdekes. Sokszor nem tudtam merre megy, és dicséretes, hogy mennyi történetszállat juttat célba a darab. Tetszett az is, hogy mennyire ki volt dolgozva a történet világa. A fő témáját, ami a bosszú, nagyon részletesen nézi meg. Mindenképp erős az az üzenet, hogy a bosszú csak folytatja az erőszakot, és nem szolgáltat igazságot, sőt hosszútávon a szemet szemért pusztító ciklusa mindent tönkretesz. Az alakítások is mind jók. Papp Attila és Kazári András az előadás fénypontjai. Papp jól hozza a jószándékú, mégis rossz irányba tartó antihőst, és Kazári folyamatosan érdekesnek tartja a főgonoszt.

De sajnos egy nagy dolog visszatartja az előadást. És az a díszlet. Pontosabban annak a hiánya. Az előadás egy minimális díszlet mellet egy hatalmas kivetítőt használ, ami AI által készített animációkkal próbál hátterekett adni és a jeleneteket illusztrálni. És itt a baj. Folyamatosan kivitt az illuziobol, mert nagyon úgy érződött, hogy a kivetítő meséli a darabot. Néha adott egy pár nagyon szép pillanatot, például egy jelenethez egy szép képet vagy hátteret, de sajnos túl sokszor fél késznek érződött így a darab. A pár jelenet, főleg a végső, ami a minimális díszletet használta, sokkal erősebb és hatásosabb volt.

A zenei jelenetek nagyon szépen voltak koreografálva, épp csak a dalok nem voltak emlékezetesek. Az időugrások a jelenetek között pedig túl gyorsak voltak.

Nem bántam meg, hogy megnéztem a darabot, mert nagyon sok jó dolog van benne, amiből inspirálódni lehet. Viszont példa arra, hogy ha AI-t akarsz használni egy darabban, használd úgy mint egy eszközt, ami segíti a történetmesélést, és ne úgy, hogy elvegyen a darab erejéből.

Fotókredit: Kohári Dominika Atália 

6/10