Szőke Anikó riportja

Sokan írnak naplót. Hiszen ha az emberek kiírják magukból érzéseiket, papírra vetik az eseményeket, amelyek megtörténtek velük, az nemcsak egyfajta segítség nekik, hanem az önkifejezés egyik szép formája is.

Persze minden mulandó, mégis megvan az az illúzió, hogy valakik, talán nem is kevesen, emlékezni fognak rájuk, és sikerül nyomot hagyniuk az öröklétben.

Van olyan ember, aki megelégszik azzal, hogy csak saját maga olvasgatja naplóját, de születnek olyanok is akik nyilvánosságra vágynak. Ők azok, akik művészeknek nevezik magukat.

Klimó Péter festő úgy gondolja, átadja nekünk nézőknek saját naplóját. Az önkifejezés ebben az esetben rozsdamarta, mások által kidobandó lemezeken vagy fa felületeken marad meg.

Az olajfesték az egyik eszköz, amelynek segítségével ezeken a sebzett hulladék darabokon láthatjuk az emlékeket. Biztosan van olyan, aki az életét aranyba foglalná ha tehetné, de olyan is akad, aki csak leírja egy üres papírra. Klimó Péter a saját naplóját képekben foglalja össze, így láthatunk képeket a gyermek, vagy éppen a fiatal koráról, az elmúlt hatvan évének néhány mozzanatáról.

Klimó Péter, visszanéz eddigi életére és számot vet azzal.

Ahogyan a kor előrehaladtával az emlékek rostálódnak, és néha bizony az idő megszépíti a dolgokat, úgy rozsdásodik tovább ez a fémlemez és kopik a fa. Így hasznosulnak újra az ember életében az emlékek is, tapasztalattá érnek, mint ahogyan a festő használja fel újra ezeket a kidobandó hulladékot. A művész remélhetőleg tovább folytatja munkásságát, mert nagyon értékes életművet, összegzést láthatunk most a Fugában, a Zalotay Elemér teremben, Napló címmel.

A tárlat december 14-ig látogatható.