Fejes Csenge kritikája

Auschwitz felszabadítása immáron 80 évvel ezelőtt ment végbe. Ezt a történetet mindenki ismeri. Mindenki tudja, hogy mikor, ki és mit tett, de végre itt az ideje, hogy még nagyobb figyelmet kapjanak azok is, akikkel tette.

Eva Mozes Kor auschwitzi túlélő, Lisa Rojany Buccieri amerikai szerzőnő közreműködésével készült 272 oldalas memoárja betekintést enged, hogyan zajlottak a haláltábori hétköznapok. Az eredetileg 2009-ben megjelent fényképekkel illusztrált könyvnek 2020. és 2024. között négy magyar kiadása is olvashatóvá vált. Az auschwitzi ikrek megdöbbentő egyszerűséggel tárja elénk a legbonyolultabb érzelmeket is. 

Evát 1944 nyarán deportálták családjával együtt a hírhedt haláltáborba, ahol az egyetlen túlélési esélye Mirjam az ikertestvére volt. 

„Mirjam több mint a testvérem. Ő a másik felem. A túlélésünk függ egymástól.” – áll a könyv borítóján. 

A két lánynak nem csupán a zord körülményekkel és a gyásszal kellett megküzdenie, hanem a tudattal, hogy bármikor elszakíthatja őket egymástól az élet és halál parancsnoka dr. Josef Mengele. A könyvből, olyan apró jelentéktelennek tűnő furmányosságokat ismerhetünk meg például a krumpli lopás folyamatáról, ami a testvérpár életben maradását eredményezhette. Az apró részletek még közelebb hozzák az olvasóhoz a műben történteket és végig izgulhatja a két tíz éves kislány fejlődés-, és felnövéstörténetét. 

A mű bár tárgyilagos, az olvasó zsigereibe mar és addig tépi azt míg nem lélegezni is együtt lélegzik a főszereplőkkel, ám mégsem hatnak túlzónak a leírások. A rideg, mégis „érzelmes” valóságábrázolás egyedivé varázsolja az olvasmányt. Egyes megjegyzések teljes pontossággal értetik meg velünk az átélteket, egy-egy az olvasóhoz közelebb álló élmény kapcsolásával: 

„Auschwitzba lenni olyan volt, mint minden egyes nap autóbalesetet szenvedni. Mindennap történt valami borzalmas dolog. „

A mű Eva szemszögéből mutatja be a történteket egyes szám első személyben és egy idősíkon mozogva előrefele haladva bontakoznak ki előttünk az események. 

A főszereplők teljes lénye mutatkozik meg az írásból és a fejlődésük nyíltan ábrázolt. 

Ez a kis memoár tökéletes egyensúlyt teremt a hihetetlen valóság és a megélt tapasztalatok határán, de ami az egyik legfontosabb ismérve a műnek, hogy túlmutat Auschwitzon. Ugyanakkor egyes jeleneteknél a professzionális egyszerűség, mégis hiányérzetet kelthet, bár ezen kis apró megingásokat a következő jól irányzott mondat rögtön el is felejteti. 

A szerző célja végig jól érezhető és a történet végi utószó halmazban is alaposan kifejtett. Ez a könyv megmutatja milyen lehet egy ember: gonosz, megátalkodott, aljas, hitvány és becstelen, de megmutatja, hogy lehet tiszta szívű, segítőkész, kitartó, törtető és törekvő, megújító és megbocsátó. 

Az utószóban arra is fény derül, hogy Eva, aki 2019-ben hunyt el és ádáz harcot vívott az egyenlőségért, és a bajtársiasságért, a megértésért, és a szeretetért, miként tekint híres kijelentésére miszerint ő már megbocsátott… 

Ez a könyv minden olyan embernek szól, aki hajlandó szeretni.