Borbély Anna kritikája

Május 22.-én bemutatják a Cirkó-Gejzír Filmszínházban Miguel Gomes filmjét, a Grand Tourt. A portugál filmes a tavalyi évben a legjobb rendezőnek járó díjat kapta Cannesben. Korábbi filmjei: a The Face You Deserve, a Szeretett augusztusunk, a Tabu és az Arabian Nights. 

Két ember sorsát láthatjuk: A főszereplő Edward (Gonçalo Waddington) fél az elköteleződéstől,  elmenekül a házasodás elől. És mit tehet egy mennyasszony, akit faképnél hagytak? Elindul Ázsiába a vőlegénye után. Molly (Crista Alfaiate)  kitartóan követi a férfit, hiába próbálják útja során szembesíteni a ténnyel, hogy a férfi nem akarja feleségül venni. Valójában mindketten illúziót kergetnek: Edward a szabadságét, Molly az érzelmi biztonságét. Ambivalens érzéseik vannak, amik a nézőre is átragadnak: Úgy tűnik, hogy a férfiben maga a menekülés is tovább gerjeszti az elköteleződéstől való félelmet. Közben folyamatosan nő benne a bűntudat, egy kicsit még imponál is neki, hogy a nő ennyire akarja őt. Mollyban pedig a fájdalmas szembesülés érlelődik, miközben vágyik a férfival való házasságra. 

A párbeszédek helyett a narrálás van hangsúlyban, ez jobban érzékelteti a nézővel, hogy mindkét fél másképp éli meg ugyanazt a helyzetet, miközben mindkét szerep egyformán fontos. A narrálás „távolabbra” is helyezi a nézőt, amivel személytelenebbé válik a történet és elégikus atmoszférát teremt.

A rendező fekete fehér ábrázolása felerősíti a melankólikus hangulatot a filmben, amely lassan bontja ki az eseményeket. Ez a lassúság türelmet kíván a nézőktől, viszont ezáltal jobban bevonja őket az érzelmi rétegekbe. 

A Grand Tour nem a mai filmekhez hasonló pörgős képi világgal ajándékoz meg, hanem egy mély érzelmi utazással.