Írta: Kapás-Pányik Barbara

Te hiszel a tündérmesékben? Ahol a herceg és a hercegnő közé áll a gonosz szörnyeteg, de végül a jó győzedelmeskedik és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal? Joe Goldberg nagyon is hitt ebben, viszont unalmasnak vélte a sablonos meséket, s kicsit megreformálta azokat. Hős lovag szerepbe bújva az igaz szerelmet hajszolta, ám a védelmezés és a szeretet lényegét elég egyedi módon értelmezte. A Netflix legsármosabb zaklatója megnyitotta történetének új – s egyben befejező – fejezetét a Te (You) 5. évadával. 2025. április 24-étől 10 epizódon keresztül mi is megszállottan követhetjük vérfagyasztó történetének lezárását.

Az első képekből láthatjuk, hogy Joe (Penn Badgley) hazatér New Yorkba, s boldogan él fiával és Kate-tel (Charlotte Ritchie), visszafojtva gyilkos ösztönét, teljesen ignorálva mindkettőjük bűnös múltját. Látszólag minden idilli, a giccses luxus és az elegancia messziről sugárzik a páros életéről, ami mögé tökéletesen elrejtőznek a súlyos családi feszültségek. A gondok akkor kezdődnek igazán, amikor különböző hatásokra Joe újra a védelmező szerepben akar tetszelegni feleségének és nem tud tovább uralkodni valódi önmagán. Mindemellett újra megnyitja ajtaját a híres Mooney’s könyvesbolt, amely felkavaró, ugyanakkor romantikus pillanatok helyszínévé válik a megjelenő írói karrierre törő fiatal lánynak, Bronte-nak (Madeline Brewer) köszönhetően. 

A sorozat eléggé megosztó, mivel ambivalens érzéseket válthat ki belőlünk: a sorozatgyilkosra egyszer haragszunk, míg máskor megértjük, sajnáljuk és néha még kedveljük is – és ez a legnagyobb erkölcsi dilemma, hogy tudjuk, hogy ez utóbbiak nem helyesek. Igazi érzelmi hullámvasútba rángat minket a főszereplő. De vajon mitől lesz szimpatikus a nézőnek ez az igazán veszélyes, szociopata figura? Nos, mivel végig az ő szemszögéből halljuk a történetet, így jobban benne lehetünk a gondolataiban, halljuk az önigazolásait, és kicsit talán azonosulni kezdünk vele, valahol mélyen próbáljuk megérteni, még ha tudjuk is, hogy helytelenek a döntései. Joe narrációjának folyamatos jelenléte egy kissé torzult lírai én megszólalásához hasonlít, amit már megszokhattunk tőle. A már-már szinte költői szintre emelkedő érzelmes belső monológjaival sokszor a gyengeségeit is kitárja elénk, amitől esendőnek tűnhet és megsajnáljuk – remekül manipulál minket is. Emellett kedves, intelligens és (a maga módján) vicces, ami miatt könnyebb háttérbe szorítani súlyos bűneit – legalábbis egy ideig. Joe karaktere mérgezően vonzó ártatlan áldozatai számára – ez a jól megszokott cselekményszál bizony az utolsó szériából sem maradhatott ki, viszont ahelyett, hogy ráhúzzuk a sablonos jelzőt, valljuk be, hogy némi vérfrissítéssel érkezett.

Sokak szerint felesleges volt 5 évad ebből a sorozatból, én azonban úgy gondolom, Joe Goldberg karaktere végig tudta tartani azt az izgalmat és érdeklődést, ami a képernyő elé szegezi a nézőt. A 4. évad rengeteg negatív kritikát kapott, szerintem viszont annak új hangulatvilága egyfajta friss lendületet adott a sorozatnak, előkészítve a terepet az utolsó évad sokkoló fordulatainak. Valljuk be, nem minden sorozat bír el sok évadot, mégis erőltetik, ehhez képest a You története mindig is bőven hordozott magában mondanivalót. Joe karakterének íve is érdekes változásokon megy keresztül az évadok során: a kezdeti „visszafogottságból” már szinte csúcspontjára emelkedik az igazi énje, a történet vége felé közeledve egyre jobban félünk tőle, annyira nem bír uralkodni önmagán. Elég szélsőséges skálán mozog a hangulata, láthatjuk igazán boldogan (a saját elképzelése szerinti mámoros „szerelemben”), s a teljes mélyponton is (elég az utolsó rész ominózus telefonhívására gondolni – ami talán az egész évad legmegrázóbb és legfájdalmasabb jelenete volt –, itt veszítette el teljesen a maradék józan ítélőképességét, de ott van még a live videós elérzékenyülése is). Bravúrosak a jelenetek és a karakterfelépítés, mert hiába tudjuk, hogy egy szörnyeteg, ennek ellenére is képes ránk úgy hatni, hogy szinte könnyeket csal a szemünkbe.

A színészi alakítások zseniálisak az egész évadban. Érdekesség a Joe-t megformáló Penn Badgley-ről (A mostohaapa, Könnyű nőcske), hogy a korábbi Gossip Girl – A Pletykafészek c. sorozatban is hasonló megfigyelő szerepet játszott, ám ott teljesen ártalmatlan volt, legnagyobb bűne a folyamatos, titkokat leleplező posztolás volt. A Te (You) c. sorozatban titkait, beteges vágyait és tetteit inkább rejtegetnie kell a világ elől. A színész rémisztően profin és nagyon hitelesen játssza a szociopatát. Az arcmimika váltakozásai – a düh, aztán az ijesztően bájos mosoly – hátborzongatóak. A Charlotte Ritchie (Fresh Meat, Ghosts, Jól érzem magam) által megformált Kate Lockwood karaktere központi, ugyanis a főszereplő történetének alakulásában fontos funkciót szolgál, de sajnos nem tudjuk annyira mélyen megismerni őt. Vele ellentétben a Madeline Brewer (A szolgálólány meséje, Cam, Szeparáció) által formált költői elnevezésű Bronte karakterére sokkal több figyelem jut. Túl egyszerűnek vélhetjük őt első ránézésre, s ráhúzhatjuk a hozzá kapcsolódó történetszálak kiszámíthatóságát, de ha jobban megfigyeljük, igenis érdekes szereplő, aki sok meglepetést tartogat a tarsolyában. Kate ikertestvérei, Reagan és Maddie Lockwood esetében egymaga játszotta el a kettős szerepet Anna Camp (Tökéletes hang 1, 2, 3, True Blood, Tökéletes harmónia), aki profi módon ugrált a két ellentétes személyiségű testvér – az önző, elkényeztetett, érzelemmentes Reagan, illetve a traumatizált, gyenge, érzékeny Maddie – karakterei között. A flashbackeknek köszönhetően több korábbi szereplővel is találkozhatunk, továbbá a jelen sztoriban is váratlan ismerősök bukkannak fel. Mindegyik visszatérő karakter sokat ad a sorozat végkifejletéhez, teljesen megértjük dühös indulataikat, ugyanakkor szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a luxusvilágban élő befolyásos személyek hatására – akiknél kevés az érzelem és tárgyiasítva van minden –, ők is csak szimplán eszközként vannak használva Joe ellen.

A záróévadban – csakúgy, mint az egész szériában – sincs hiány plot twistekből: rengeteg csavar van a történet alakulásában, amire nem is számítanánk és ettől olyan jó, mert sosem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy mi fog történni. Sajnos azonban logikátlan események is előfordulnak néhány esetben, amelyek olyan szürreális helyzeteket teremtenek, hogy már szinte elrugaszkodnak a valóságtól. Mindezek ellenére a sztori pörög, egyáltalán nem unatkozunk. Kedvenc stalkerünk nemcsak az áldozatait zárja be a híres ketrecébe, hanem minket is – nézőként azonban önként maradunk, mert a feszültség és a csábító narráció fogva tart.

A You igencsak fontos üzeneteket hordoz: egy görbe tükröt tart elénk, ami megmutatja, hogy hatalommal, pénzzel és kapcsolatokkal minden szörnyű titkot – még a legbrutálisabb bűnöket is – el lehet rejteni. A sorozat intő példája, hogy óvatosan osszunk meg magunkról információkat a közösségi oldalakon, mert könnyen visszaélhetnek azokkal, s így egyfajta fegyvert adhatunk mások kezébe saját magunk ellen. A legfontosabb üzenete pedig talán az, hogy akármilyen is vagy, merj önmagad lenni, mert hiába szeretnéd magad megváltoztatni, úgysem tudsz elszakadni az igazi énedtől. Megpróbálhatod elrejteni azt, de a félelmeid, a vágyaid, a belső késztetéseid örökre veled maradnak, s előbb-utóbb a felszínre törnek. Joe stílusos idézete – mely a cikk címében van –, pont erre utal.

A sorozatot egy tökéletes keretbe foglalva zárták le a készítők, mivel rengeteg kezdeti meghatározó momentum, szimbolikus eszköz és karakter játszik a záró évadban is. A You nem csupán egy sorozatgyilkosról szóló sablonos történet, mivel kemény társadalomkritikai üzenetei is vannak, továbbá erős irodalmi réteg húzódik meg benne: egy igaz szerelemre képtelen ember szenvedélyes módon adja át nekünk a romantika korának idealizáló világát a pszichothrillerek sötét tónusával. Mesebeli motívumok, hasonlatok, metaforák és irodalmi klasszikus utalások tömkelege játszik fontos szerepet a sorozatban. Ha szereted az irodalmat és a romantikus pszichológiai thrillereket, akkor a You garantáltan a TE sorozatod. Ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a műfajt, illetve annak is, aki kicsit idegenkedik tőle – adj neki egy esélyt, mert lehet, hogy Joe meggyőz Téged is, és nem mersz majd neki nemet mondani. Ha jobban szeretsz inkább olvasni, akkor Caroline Kepnes: Te című regényét érdemes beszerezned, ezen könyv alapján készült egyébként a sorozat. (Érdekesség továbbá, hogy a könyv a love storykat torzítja, feldobva egy kis sötétséggel, egyfajta fricskát adva a klasszikus romantikának, melyet a sorozat is hűen követ.)

Egy jó tanács (Beck és sorstársai történetéből okulva): légy óvatos, ha egy kedves idegen a könyvesboltban túl jól informált veled kapcsolatban! Könnyen lehet, hogy csak egy romantikus könyvmoly, de az is előfordulhat, hogy éppen egy „Joe Goldberg” van a nyomodban.

Figyelem! SPOILER következik az 5. évad végéről, csak akkor olvasd tovább, ha már láttad!

A sorozat lezárása teljesen jogos, ugyanakkor kicsit kontrasztos is az eddigi feszített tempójához képest.

Habár morális szempontból kielégítő a befejezés, de a főszereplő impulzivitására és a sorozat igazán sötét hangulatára való tekintettel sok néző talán drasztikusabb jelenetekre számított. Személy szerint tökéletesen egyetértek azzal, hogy minden bűnös kapja meg a méltó büntetését, de a jól megszokott heves lendület után furcsának találom, hogy a finálé utolsó perceiben hirtelen lecsillapodnak a kedélyek és az igazságszolgáltatás győz, ugyanis 5 évadon keresztül ennek szikráját sem tapasztaltuk. 

Talán néha úgy érezhetjük, mintha a sorozat próbálná megmenteni Joe-t, s bebizonyítani, hogy meg tud gyógyulni, de ő végül mindig rácáfol erre. 3 évig példásan élve nem ont ki újabb életet, de még az sem segít a felgyűlt feszültségeinek levezetésében, hogy cserébe papírra vetheti gyilkos fantáziáinak minden egyes beteges részletét. Határozott választ kapunk arra, vajon tényleg tud-e szeretni, vagy csak megszállott vágyait hajtja örökösen. A fia iránt táplált érzései sem tudják őt kihúzni a szakadék mélyéről – valószínűleg ezek sem elég erősek –, pedig néha úgy érezhetjük, hogy ha mást nem is, de őt tényleg képes szeretni. Az évad előrehaladtával annyira erősen előbújik belőle a valódi személyisége, hogy egy feldühödött vadállatként látjuk már csak (az erdei helyszínbe is tökéletesen illeszkedik, szinte kirobbanva önmagából), emiatt pedig talán már igazán sajnálni sem tudjuk a történet végére. Teljesen elveszíti azt a kis bájt, amit mindvégig magában hordozott és amivel minket is levett a lábunkról (valahol mélyen). A készítők kiválóan felépítették a karakter teljes lelki „leépülését” a fináléra. Bronte és Joe utolsó közös jelenete kulcsfontosságú a végső elégtételhez. A nő által önvédelemből elsütött fegyver olyan csapást mér Joe-ra, amivel nemcsak fizikailag, hanem szimbolikusan is „kasztrálja”, hiszen ezzel végleg megfosztja a férfit attól a hatalomtól és kontrolltól, amit mások felett gyakorolt. 

Joe utolsó monológja a börtöncellák mögött nagyot üt, igazán gondolatébresztő: egyrészt rájövünk, hogy önreflexióra továbbra is képtelen és sosem fogja teljes mértékben vállalni a felelősséget a tetteiért, ugyanakkor elgondolkodtat, hogy talán nem csak és kizárólag ezekkel a társadalmi normákat megszegő emberekkel van a baj, hanem azokkal is, akik vonzódnak hozzájuk, mert csak támogatják őket torz elméjük kibontakozásában, még annak árán is, hogy ezzel veszélybe sodorják önmagukat.

Úgy gondolom, Joe Goldberg van annyira rafinált és megszállott, hogy egy idő után, teljes erőbedobással simán bevállalhatna egy Prison Break-es szökést, viszont azután nagyon vigyáznia kellene, nehogy véletlenül találkozzon Dexterrel! (Micsoda „crossoveres spinoff” születhetne még ebből…)

SPOILER VÉGE