Fejes Csenge kritikája

Kovács Attila a kortárs magyar szerző több rövidke horrortörténetéről is hallottam már, de az a hangoskönyv igazi minőséget képvisel ebben a zsánerben.

 A színművész Mészáros András a lehető legjobb választás volt ezen mű felolvasására. Előadásmódja lehetővé teszi, hogy a hallgató még jobban beleélje magát a történetbe.

A mű kifejezetten erős idegzetűeknek ajánlott, akik szeretik weird/ horror történeteket. 

Az író részletgazdagon tárja elénk az általa megalkotott világot, amelyet Budapesten helyezett el. A műben a helyszín egy plusz kapaszkodó a hallgató számára, és ennek köszönhetően úgy érezheti, mintha belecsöppent volna ebbe a hátborzongató történetbe. 

Részben a pontos helyszínelhelyezésnek köszönhetően is fellelhető az egyépként nyers stílusban előadott írásban a társadalomkritika pontosan beillesztett apróbb szegmensei: „a világban túlcsordul a gonoszság”. 

A mű írója úgy láttatja a hangoskönyvben fellelhető szituációkat, hogy közben más érzékszerveket is bevon, amitől még valósághűbb a sztori: az agyvelő cuppogása, a csontok recsegése, a cigifüst szaga. 

A fentiekből érzékelhető kegyetlenséget az esetek többségében az író úgy helyezte el, hogy a finomabb részek ellensúlyozzák az amúgy gyomorforgató egységeket. 

Az írásban fellelhető párbeszédek émelyítő őszinteséggel szembesítik a főszereplőt, saját magával, ami egy nagyon jól megalkotott önreflexió bármely ember számára. 

A mű könyörtelenül tükrözi, hogy a felszín alatt milyen társadalom bújik meg, amik igenis hatással vannak a világunkra, még ha nem is akarjuk észrevenni. 

A főhős hitelesen tárja elénk a bűnözés és bűnhődés érzését. 

A mű nem csapong. Összeszedetten közöl és a novellához híven egy szemszögből mutatja be hova ne jussunk. Ennek ellenére valahol még szerethető is lett a főszereplője. 

A művet végigkíséri egy erős és hátborzongató kép, melyről a történet végén a szerző kíméletlenül rántja le a leplet. 

Összeségében a hangoskönyv megrendítően, hozzáillő szóhasználattal repít minket egy más világba, ha ki akarunk szakadni a hétköznapok unalmas tengelyéből egy fél órás kis történet erejéig, ami magában dédelgeti a világ zordságát és nem fél az arcunkba vágni azt. 

 Ugyanakkor nem a kifejezetten szövevényes történetek közé sorolandó ez a kis próza – vélhetően nem is ez a célja – mivel végig érezhető a fent említett kép valódi mivolta, mégis kíváncsian várja a hallgató a történet végét mondatról mondatra. 

Úgy gondolom, hogy a horrorkedvelőknek ez egy szuper kikapcsolódás, bár a félelemkeltés finomabb, de mégis nyers, valahogyan harmónikus ambivalencát árasztó műve ez. 

10/8,5