Miután 2013-ban lezárult a Dexter, sokakban maradt hiányérzet. Kedvenc sorozatgyilkosunk egy tengeri viharban tűnt el, majd egy váratlan, sokak szerint kiábrándító fordulattal láthattuk az utolsó jelenetben: favágóként, az erdő közepén. Akkor úgy tűnt, ez végleges búcsú volt – én legalábbis biztos voltam benne, hogy ezzel Dexter története véget ért. Nemes egyszerűséggel elkönyvelhettük magunkban, hogy Dexter békére lelt az erdő nyugalmában, mivel úgy vélte, mindenkinek, akit szeretett, csak ártott, s így elmenekülve akkori életéből ott elszámolhatott bűntudatával.

2021-ben a Dexter: Új vér (Dexter: New Blood) szériával azonban kaptunk egy folytatást, 3 évvel később, 2024-ben pedig egy flashbacket is az Eredendő bűnnel (Original Sin). A sorozat 1. évada 10 epizódon keresztül repít minket vissza Dexter Morgan fiatalkorába, hogy jobban megismerhessük történetének előzményeit, s megérthessük cselekedeteinek okait, miért is vált sorozatgyilkossá. A spinoff Amerikában a Paramount+ with Showtime-on 2024. decemberében, míg Magyarországon a Skyshowtime platformon 2025. januárjától elérhető. Feltehetjük magunkban a kérdést, van-e vajon létjogosultsága egy ilyen előzménysorozatnak, vagy tökéletesen elvagyunk az eredeti Dexterrel, s azon információkkal, melyeket eddig is tudtunk? Nos, úgy vélem mindenképpen jól jött egy ilyen spinoff, mely a „sötét utas” születését méltón adja át a rajongóknak. Ha azt hitted, már mindent tudsz róla, gondold újra – ez a sorozat elmondja, miért kezdett el ölni és miért nem tudta abbahagyni. Ez a sorozat nem csupán nosztalgia, hanem egy teljesen új értelmet ad nekünk a karakter motivációiról. 

A történet magával ragadó és izgalmas. Az új kalandok, Dexter bakijai, mikor még az elején koránt sem volt olyan profi a gyilkolásban – vagy legalábbis a nyomok tökéletes eltüntetésében –, folyamatosan fenntartják az érdeklődést, kíváncsian várjuk, vajon hogyan mászik ki a gödörből. Míg az eredeti sorozatban nem, itt találkozhatunk a főszereplő több kezdeti hibájával is, melyek teljesen természetesek egy kezdő sorozatgyilkos esetében. 

Erkölcsi dilemmáktól sem mentes a történet, a pszichopátia erősen jelen van a szériában, Dexter állandó agyalása, hogy vajon „jól” választja-e ki áldozatait, a „kód”, a nevelőapjával, Harryvel megalkotott törvények betartása állandó feszültségben tartja őt. Már a kezdetek kezdetén is igazságot akart szolgáltatni, s csak akkor tud nyugodtan élni, ha a másoknak ártó embereket elteszi láb alól. Amíg nem viszi véghez ezen akaratát, addig rengeteg feszültség és düh hatalmasodik el rajta. Harryn is érezni lehet az aggodalmat Dexter iránt, izgul érte, hogy képes-e betartani a közösen meghatározott gyilkolási szabályokat. Az ambivalencia erős, hiszen az aggódó, szeretetteljes apa tanítja meg fiát gyilkolni, illetve ezen kettős érzés „kezelésére” is, mely által mindketten a két véglet között hánykódnak, az öröm és a bánat, az élet és a halál kapujában. Kapcsolatuk is a két véglet között mozog ezáltal, törődnek egymással, ugyanakkor az érzelmileg teljesen destruktív gyilkos szabály is erősen összeköti őket.

A családi kapcsolatokat tökéletesen szemlélteti a spinoff, érezni lehet a Harry-Dexter-Debra hármas között lévő feszültséget, hogy Harrynek Dexter valahol mélyen mindig is fontosabb volt, mint Debra, emiatt a lány féltékenysége is erősen észlelhető. 

Már maga a főcím is remekül igazodik az eredeti sorozat hangulatához, ugyanis szinte ugyanolyan pontossággal követik egymást a képsorok az új főcímben, mint a régiben. A zenei világ igazodik a témához, a sejtelmes, rejtélyes történethez. A belső monológok, ironikus tónus, vagy a 90-es évek atmoszféráját felidéző zene is visszadja az igazi Dexter-világot. A Dexterben a zene mindig is fontos hangulatteremtő eszköz volt, főleg az ellentétek, a napfényes Miami és a véres történet összefonódása miatt. Gondoljunk csak bele, ezek a latinos, ritmusos, vidám háttérzenék mennyire illenek Miami látványvilágába, miközben ironikusan ellenpontozza Dexter sötét lelki világát. Amolyan kontrasztot állít elénk: szól a háttérben a gondtalan, tengerparti hangulatba teljesen beleolvadó zene, miközben Dexter gondolatai korántsem kedvesek, ez pedig csak erősíti a feszült hangulatot. Ez a pszichológiai kettősség tükröződése az egész sorozat világára jellemző, groteszk hangulatot adva neki. Dexter állandóan a belső monológjával harcol, megkérdőjelezve erkölcsösségét. A néző egyszerűen képtelen semleges maradni, egyszerre izgul, mosolyog, és kicsit feszeng is.

A karakterekre azt hiszem nem lehet panasz. Patrick Gibson (akit korábban a The OA, Sötét elmék, Tolkien sorozatokban láthattunk) remekül hozza Dexter Morgan figuráját. Minden egyes mimikáját tökéletesen előadja, már-már el is hiszi a néző, hogy a fiatal Michael C. Hall ül velünk szemben a képernyő előtt. Dexter érzelemmentes stílusával, tárgyilagos beszédével, mozdulataival tökéletesen azonosul a színész. Dexter munkaszeretete, kreatív ötletei, humora, s mozzanatai, örökös lelkesedése fiatalkori énjében is megvannak, melyek tökéletesen kirajzolják számunkra az igazi Dexter-hangulatot. Sőt, ha megfigyelünk apróságokat, akkor láthatjuk, hogy még az evésben is tökéletesen utánozza a fiatal színész az eredeti sorozat Dexterének mozdulatait. A forgatókönyvírók még olyan kis részletekre is kitértek, hogy szerepeljen benne a gyakornok kötelező fánkosztási feladata is. Ahhoz képest, hogy Gibson a színészi pályája elején van, hatalmas gratuláció jár neki a sorozatbeli alakításáért. Nincs ez másként a többi szereplővel sem. Amikor először megláttam James Martinez-t Angel Batista szerepében, konkrétan azt hittem, hogy az eredeti sorozat Angele (David Zayas) van nagyon jól kisminkelve, annyira hasonlít a két színész egymásra. Továbbá Maria LaGuerta (Christina Milian), és Masuka (Alex Shimizu) karakterét is tökéletesen lehozza a spinoff, mind színészi játékra, mind kinézetre. Dexter húga, Debra (Molly Brown) viszont „csak” színészi játékban hasonlít az eredeti sorozat vagány, szókimondó csajára, testalkatra kicsit ütközött a túlzottan vékony Debra (Jennifer Carpenter) alkatával. Csúnya beszédben viszont tökéletesen hozta a színvonalat. Debra káromkodásai szinte már művészi szintre emelkednek, ahogy azt régen megszokhattuk, most is szinte minden második szavát ki kellene sípolni. A Dexter édesapját, Harryt (Christian Slater) játszó színész is kissé eltért az eredeti szereplőtől külsőre, színészi játéka viszont verhetetlen, csakúgy mint a híres Patrick Dempsey is nagyot alakít Aaron Spencer, a gyilkossági csoport vezetője szerepében. Különleges vendégszereplőként a Sarah Michelle Gellar által megformált Tanya Martin szerepétől kicsit többet vártam volna, amolyan néha felbukkanó mellékszereplő volt csak az egész a történetben.

A sorozat egy vérbeli rajongónak megadja azt, amit szeretne. Egy kis nosztalgiázásnak tökéletes, de aki igazi Dexter rajongó, annak ez csak egy kis vérfrissítésnek, laza visszaemlékezésnek jó. Az eredeti sztorival, a színészi játékokkal semmi nem veszi fel a versenyt, viszont arra teljesen megfelelő, hogy pár, évekkel ezelőtt megválaszolatlan kérdésre mélyebb válaszokat adjon, többek között arra, hogy vajon miért vált Dexter sorozatgyilkossá. Az előzménysorozat ennek részletesen utánajár, tökéletesen szemléltetve pár korábbi gyilkolását a maga amatőr hibáival együtt. A párbeszédekben érezni lehet a feszültséget, Patrick Gibson pedig tökéletesen hozza a sorozatgyilkost, aki már szinte minden idegszálával vágyik arra, hogy végre elkaphassa a társadalom számára haszontalan embereket, akik értelmetlenül gyilkolnak ártatlanokat. A gyilkolás mámorát ezen embereken keresztül szeretné újra és újra átélni, elégtételt adva ezzel a bűnösöknek. 

A történet végén kaphatunk egy váratlan fordulatot is, méghozzá a fő gyilkos kilétével kapcsolatosan, akiről fogalmunk sincs, mindaddig, amíg Dexter furfangos módon le nem leplezi a tipikus Dexteres nyomozói megfigyelőképességével.

Dexter bátyjának, Briannek (Christian Camargo) a felbukkanása és az ehhez szőtt storyline is nagyon érdekes, s váratlan, mely további kérdéseket is felvethetne, ha nem ismernénk az eredeti történetet. Érdekes kérdés, hogy vajon milyen gyilkossá válhat az, aki szeme előtt hidegvérrel feldarabolják az anyját? Egyik oldalon Brian és a benne kialakult beteges gyilkolási vágy áll (ártatlan emberéleteket is követelve), másik oldalon pedig az igazságszolgáltató Dexter.

Sajnos egy nagy hibát is elkönyvelhet a spinoff. A „kód” megalkotójáról, Vogel doktornőről említés sem esik, mely egy nagyon lényeges pont Dexter gyilkolási vágyának kezelésében, a törvényük megalkotásában. Igazán megérdemelt volna ez is legalább egy említést. (A magyar szinkron egyébként lehetett volna kicsit pontosabb, s szemfülesebb, ugyanis az eredeti sztoriban kódként említik azt, amit a spinoffban törvényként.)

Rengeteg flashbackkel van tűzdelve a széria, főként Dexter anyjának és nevelőapjának, Harrynek megismerkedéséről, s drogkartell utáni nyomozásuk részletes bemutatásáról. Meglepő információként szolgált ez a szál, ugyanis új részletek derültek ki a pár megismerkedésének körülményeiről. A legtragikusabb momentum, Dexter anyjának halála elég élesen és drámaian, „darabokban”, már-már sokat mutatóan van ábrázolva, bár a mai filmes világban ez már nem meglepő, sőt a megbotránkoztatás is elvárás. A gyilkosság és a vér központi szerepet játszik, de nem csupán díszlet: Dexter esetében ezek tőle elválaszthatatlanok. A vizuális világ teljesen rendben van, a főbb színek a piros vér és a kék színben pompázó gyilkos szoba hangulata visszarepít minket a nosztalgikus sorozathoz. 

A folyamatosan mesélő narratíva jelenléte támpontot ad nekünk, ami eredeti nyelven sokkal élvezhetőbb Michael C. Hall hangján, míg a magyar szinkronban nagyon furcsa, kissé hiteltelen, hogy nem Haás Vander Péter hangján halljuk Dextert megszólalni. 

Amire hivatott a sorozat, azt elérte: a nosztalgiavonat elindult, szépen ment, visszautazhattunk a Dexter hangulatvilágába, izgulhattunk érte, bár közel sem volt akkora izgalom, mint a Dexterben, hiszen itt már előre tudtunk bizonyos dolgokat, ezáltal sok minden eléggé kiszámíthatóvá vált. Az előzménysorozat visszaránt minket egy kicsit a Dexter-univerzum sötét, mégis ismerős világába, miközben új részletekkel mélyíti a sztorit. A sorozat végére összeér a flashback az eredeti történettel, s a mi fejünkben is helyreáll a sorrend, hiszen összekapcsoljuk a múltbéli előzményeket a „jelennel”, s tudjuk, ezután már mi következik. 

Mindezek ellenére azért tud rejtélyes szálakkal szolgálni a széria, kellő Dexteres humor mellett. Ha szereted a bűnügyi sorozatokat, akkor ez egy kötelező darab. Aki látta a Dextert, annak azért érdemes megnéznie a spinoffot, aki meg nem, annak pedig azért. A Dexter: Eredendő bűn nemcsak előzményt mesél, de lelket is ad a gyilkosnak. Patrick Gibson újraéleszti a legendát, miközben a régi hangulat nosztalgikus vércsíkot húz végig a képernyőn. Ez a sorozat nem csak a gyilkosságokról szól, sokkal inkább arról, hogyan lehet együtt élni a belső szörnyeteggel és közben megtanulni „jól” ölni. Akár rajongóként ülünk le a képernyő elé, akár elsőként találkozunk Dexterrel, ez a történet különleges élményt nyújt – önállóan is megállja a helyét, miközben remekül rezonál az eredeti sorozat örökségével.

A Paramount+ with Showtime megerősített információi alapján érkezik az előzménysorozat 2. évada is, mellyel kapcsolatban igazából kérdőjeles számomra, hogyan is tudnának erről a történetről újabb bőrt lehúzni, főleg hogy ősszel érkezik a Dexter: Feltámadás (Dexter: Resurrection) is, de kíváncsian várjuk a fejleményeket. Bár jobban belegondolva akár Harry halála is lehetne egy feldolgozandó szál, vagy esetleg Dexter bátyja, Brian is említésre méltó lehetne pár új bűntettel és az ő cselekedeteinek ok-okozati összefüggéseivel, illetve hogy ezekkel hogyan birkózik meg Dexter. Meglátjuk, Clyde Phillips producer és kreatív csapata még hány szeletet tud levágni Dexter vérrel átitatott, éles késével eme hatalmas tortából.